Pittné Jolika Pesten

Friss topikok

Linkblog

Angelina beleszeretett a Rózsák terébe

2010.11.28. 16:16 barb

A Bors úgy tudja, hogy a Jolie-Pitt házaspárnak a forgatáskor annyira megtetszett a Rózsák tere, hogy megvettek két, egymás felett lévő saroklakást az egyik templomra néző házban.

A bulvárlapnak nyilatkozó ingatlanügynök szerint Angelináék egybe fogják nyitni a felújított lakásokat, így egy kétszáz négyzetméteres lakás lesz belőle. Az ügynök szerint az elhelyezkedés miatt tetszett meg nekik, "nem biztos, hogy sok időt töltenek majd el ott, de megszerették".

Az ingatlanos szerint a különálló és fotósoktól jól elbarikádozható házakat jobban preferáló házaspár kinézett már egy budai villát is, "csak idő kérdése a megvásárlása".

(A fotót a Blikktől nyúltuk.)

89 komment · 1 trackback

Címkék: budapest forgatás angelina jolie brad pitt

A bejegyzés trackback címe:

https://angelinajolie.blog.hu/api/trackback/id/tr112479052

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A külföldi látogatók szeretik Budapestet 2010.11.29. 11:23:58

Nyilván persze nem ilyen hihetetlen megbízható lapok információira kellene támaszkodnom, mint a Bors magazin, de állítólag Angelina Jolie és Brad Pitt ittjártakor bevásároltak a budapesti ingatlan piacon: a Rózsák tere annyira bejött nekik, hogy két, e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

potyus 2010.11.29. 02:50:33

Nekem sikerült pár pillanatot kontaktálni, Brettel. Egy piros lámpánál álltunk, átnézett a kocsimba, majd kedvesen integetett. Zöldnél szép lassan elhúzott.
Az számomra nem meglepő, hogy tetszik nekik a város. Ugyanis egy nemrégi felmérés szerint, Budapest európa legjobban élhető városai között az első háromban van. Nem véletlen, miért szeretnek a mi egyetemeinken ranulni a külföldi diákok. A nagyon magas oktatás melett, imádnak itt élni, mert európa talán leg nyitottab városa budapest.
Viszonylag olcsó, tiszta, kultűrálisan magas a szinvonal, és szórakozni, jókat kajálni, kellemeseket kirándulni, ezeket mind mind lehet. Továbbá a tandíj is megfizethető, az oktatás szintje pedig magas. Angelin, és Pet, kimondottan jól érezte magát, továbbá elismerően nyilatkoztak a film készítéséhez bérelt szakember gárda minőségéről is. Miért ne jönnének ide vissza. Csak inkognítóban tegyék, mert az újságírók, azok kemények, nagyon kemények......

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2010.11.29. 03:30:34

ez nagyon kemény komment volt potyus. háromszor olvastam el mert az első kettőnél könnyeztem a röhögéstől.

Alvin666 2010.11.29. 05:00:09

@potyus:
Ja, ez dejo volt mar. Tiszta Hofi vagy apam, csak igy tovabb. Brettet pusszantom, Angelin es Pet is johet...

igenember 2010.11.29. 05:51:38

Remélem jönnek még vissza.

Rob67 2010.11.29. 07:00:42

Hát mostanság ők az egyetlenek akik pozitív országpropagandát csináltak.
Egyébként inkább a Románia-Ukrajna-Argentína-Venezuela tengelyre helyezik az országot külföldről.
Több ilyen kéne.

potyus 2010.11.29. 07:07:18

Jó jó, olybá tünhet az írásom, hogy én most, illetve akkor ott elélveztem, mert a jóamber átnézett az autómba. Neeeem, én ezen túl vagyok, hoszabb életem alatt megszoktam, híres emberek közelségét, nem változott az adrenalin sem. Csupán mint érdekességet írtam le, ez a faszi is emberből van, egyáltalán nem annyira lebeg a föld fölött, mint a sztárlók mondják. Viszont a városról akartam többet írni. Mi akik nap mint nap benne élünk, megszoktuk a szépségét, azt amiért sokan jönnek ide megtekinteni és élvezni. Például a kilencvenes években üzletem volt a belvárosban. Egyszer betévedt hozzám egy nagyon idős bácsi, Ausztrál bőr kalapban és rövidnadrágban, már nem tudom mit akart vásárolni, de tökéletesen beszélt magyarul, elmondta, ő 56 os disszidens. Ausztráliából jött, és megfogadta, ha összedől a rendszer, hazalátogat, mert még egyszer az életében végig szeretne sétálni a Lánchídon. Ezért utazott 24 órát, közben megjegyezte, sok mindenre emlékezett, de mivel fiatalabb volt, nem tudta értékelni, hogy öszeggében milyen gyönyörű ez a város. Erről beszéltem, mert sokan ezt észreveszik, ezért szívesen élnének itt, vagy jönnek ismét ide. Úgy ahogy én sem tudok betelni Firenze szépségéval,és nevethettek, mert míg élt, Hofi volt ennek is a prókátora.

Dr.Traktor 2010.11.29. 07:32:47

saját nem reprezentatív felmérésem szerint Budapest a legszutykabb város Mianmartól nyugatra.

persze lehet, hogy az általad említett szépséget is meg lehetne látni ha nem retyónak használnák az emberek a nyílt utcát. ki tudja, talán majd egyszer.

klacus 2010.11.29. 07:40:45

Ezek mi a szart keresnek itt?

Valószínűleg egy jó nagy adag ízlésficam kell, ahhoz hogy egy petákot is itt költsön lakásra.

Valószínűleg, annyi pénzük van, hogy úgy veszik a villákat mint más a sós kiflit....

faszari 2010.11.29. 07:44:58

Potyus
"Budapest európa legjobban élhető városai között az első háromban van. Európa talán legnyitottab városa budapest. Viszonylag olcsó, tiszta."
Ez szenzacios volt. Edes egy pofa vagy. Nem szollak le mert lathatoan komolyan gondoltad amit irtal. Csak igy tovabb!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.29. 08:01:29

Az orbáni diktatúra és hazugságpolitika miatt nem kérnek magyar állampolgárságot.

Láttam a szeméből, hogy utálja ezeket a simlis, álszent fideszeseket, akik már rosszabbak mint a szocik!

Csodálatos Világ 2010.11.29. 08:01:40

@potyus: "Csak inkognítóban tegyék, mert az újságírók, azok kemények, nagyon kemények......"

Te is teheted inkognítóban, mert a kommentjeid azok kemények, nagyon kemények......

scsaba1 2010.11.29. 08:25:45

@potyus:

Végre egy ember aki szereti Budapestet, és nem egy megkeseredett faszparaszt (vagy inkább faszproli) fikagép.

Ritka az ilyen ember mostanában. Lájk.

janper 2010.11.29. 08:38:04

Akik fikazzak Budapestet, azok toltottek mar el hosszabb idot Pozsonyban, Pragaban, Varsoban, Zagrabban? Ugyanis valoban Budapest a legszebb fekvesu, Praga jobban rendbe van rakva, de a tobbinel mind jobb Bp. :)

College · http://college.freeblog.hu 2010.11.29. 08:56:48

Jómagam közel 4 éve lakom csak Pesten (vidéki gyerek vagyok), de igenis úgy látom, hogy Budapest egy remek hely - lenne, ha a sok idióta, sajnálkozó, sopánkodó bezzegmagyar (ld. fentebbi kommentek) nem lakna itt. Dehát itt laknak. Nincs mit tenni, úgy kell ezt a várost (továbbmegyek: országot) élhetővé tenni, hogy legyőzzük azt a sok köcsögöt, akiknek csak a pofájuk jár, de semmit nem tesznek azért, hogy élhetőbb legyen a város. Szerintem az ilyenek dobják el a szemetet az utcán, mert ugye miért ne szemeteljünk, az ilyenek bliccelnek, mert hát kapja be a BKV.. És még sorolhatnám.
Még ha kamu is az egész cikk (mert ugye mégiscsak a Borsról beszélünk), nem lehetne örülni kicsit, és nem csak a negatívumokat okádni itt a kommentekben folyton??
Ja, amúgy elég sok európai nagyvárosban megfordultam már. Sok szempontból ezerszer élhetőbbek, mint a mi fővárosunk, de nem mindegyikben laknék bármennyivel szívesebben, mint itt.
Nem gondoljátok, hogy ha nem a tipikus szarmagyar hozzáállással néznénk mindenre, akkor talán egész más lenne a közfelfogás, úgy általában?
Na, kimérgelődtem magam...

dupi 2010.11.29. 09:04:34

potyus-scsaba1-College +1

Jimbo75 2010.11.29. 09:07:40

@potyus:

Tiszta? Ugyanarról a Budapestről beszélünk?
Hongkongba menj, ha tiszta várost akarsz látni, volt szerencsém ott tölteni 4 napot, ott egy darab szemetet, csikket, kutyaszart nem látsz...

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2010.11.29. 09:09:57

Én is egy beszűkült pörköltszagú bunkó vagyok, mert szerintem is Budapest az egyik legklasszabb hely. Még akkor is, ha néha koszos, büdös. Mert ha csak ezt látod (szaros seggű csövesek, dugó, szemét) akkor benned van a hiba. Bp egy fasza hely amit ugyanúgy lehet élvezni is ahogy szenvedni is lehet benne. Csak rajtam múlik melyiket csinálom. Én élvezem.
(mondom ezt úgy, hogy eddíg még csak két kontinens pár nagyvárosában voltam)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.29. 09:14:57

@potyus: "Egy piros lámpánál álltunk, átnézett a kocsimba, majd kedvesen integetett"

Nem majom az, nem kell úgy bámulni!

Sequoyah 2010.11.29. 09:32:48

Igazuk van, magyarország tök jó hely, csak fizetésért dolgozni ne itt kelljen, mert akkor jó eséllyel nem lesz lehetősége az embernek kiélvezni:)

Nem vagyok fideszes 2010.11.29. 09:49:56

Budapest szerintem is jó és élhető hely, ami gond van vele az is kezelhető (pl. hajlékony problematika). Remélem Tarlós bebizonyítja, hogy érdemes a posztjára.

Dezsőjóska 2010.11.29. 09:55:17

Örülök, hogy jönnek! Szerintem is a pozitívumokat kéne meglátni az életben és boldogabbak lennénk.

Csokonai Vitéz Műhely 2010.11.29. 10:07:05

@potyus:
Egyet is értenék az imázsszövegeddel, ha nem írtad volna a magas oktatási színvonalat.
Nem magas, siralmas. Mind a szakoktatás, mind a felsőfokú képzés. Nem "naprakész" és nem kapsz gazdaságilag versenyképes oktatást.

georg 48 2010.11.29. 10:46:21

Tuti, hogy nem innen fognak melóba járni!!
Különben is, ingázni kurva szar!

papitoto 2010.11.29. 10:47:15

szerintem e mellette lévő ingatlaniroda irta, hogy ők vették meg :)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.11.29. 11:08:52

Budapest _szép_, de köze sincs a világ, vagy Európa legélhetőbb városaihoz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.11.29. 11:12:22

@College: ja.

Budapestben benne van a lehetősége egy turisztikai boomnak, ideális adottságai vannak, ha volna kis pénz és sok szándék, akkor 5-6 év alatt kinőhetne egy divat-design-zene-kulturális köz(ép)ponttá.

persze nem Párizzsal, Rómával kell versenyezni, hanem Béccsel, Prágával, Varsóval és ebben az összehasonlításban jók lehetnénk.

a várospolitika viszont fájdalmasan gáz és ez a szavazókon is múlik. csak a népet nem tudjuk lecserélni, ez van.

Kalokagathia 2010.11.29. 11:12:29

@potyus: Te tematizáltad a beszélgetést, azért az már valami! :)

Amúgy igazad van: Budapest az egyik legszuperebb hely lenne - csakhát az a sok arrogáns, türelmetlen, mosolytalan sőt vicsorgó ember... Ahogy egy ismerősöm fogalmazott:

De szép ez a kurva város!

ZmanUK 2010.11.29. 11:18:48

@potyus: Nem bantaskent mondom, de latszik nem eltel meg mas orszagban ;)

Ahogy latom kicsit el vagy vakulva Budapest "szepsegetol" es mindentol ami magyar. Fel kellene ebredni :)

Jó Estét 2010.11.29. 11:33:22

En vilagszinten eleg sok varosban toltottem el hoszabb-rovidebb idot (nem csak europaban), es azt kell mondjam tenyleg Budapest az egyik legjobb hely a vilagban. Persze a legtobb nemet/osztrak nagyvaros tisztabb nala, de pl ilyen hangulatos belvaros nem sokban van. Nemetorszagban alt van egy belvarosi/foutca resz, ami tele van C&A-val es egyebb butikokkal, de sokszor semmi hangulata nincs. Az pesti ejszakai eletet tokeletes, nem nagyon van megegy ilyen varos, Londonban is van sok klub pl, de a legtobbje bezar koran, talan eddig csak Madridban volt ennyire jo es hangulatos ejszakai elet. A tomegkozlekedes nagyon jo (tisztasagot leszamitva, de jartam en mar Indiaba es egyeb cifra helyeken, azokutan kifejezetten tiszta es igenyes), igaz kicsit oreg a jarmupark, de ha az ember nem Soroksarra koltozik ki, akkor igen konnyen tud barhova kozlekedni, igaz az arkepzes, es a jegyrendszer erosen elavult. Taxik baromi olcsok, az EU-ban csak Portugaliaban vannak hasonlo aru taxik, meg Bukarest is dragabb. Szorakozas ara pedig messze alatta marad ny-europanak (olcso helyen sor Pesten: 4-500HUF, mig mondjuk Hollandiaban (vagy tolunk nyugatabbra barhol) 1200-1500HUF, de pucc helyen is sor Pesten: 1000-15000HUF, Ny-Europa: 2500-4000 HUF, de koktelok hasonkepp, egyedul a tomenyek amik annyiba kerulnek mint kulfoldon, nemtom miert, vagy belepok szorakozohelyekre is negyedarban vannak). Gyonyoru epuleteink vannak, a belvarost egyre jobban szepitik, egyedul a csovesekkel meg penetrans vizeletszaggal kellene kezdeni valamit kezdeni, de ahogy hallottam hajlektalanokat ki akarjak uldozni a belvarosbol, es 20 uj nyilvados WC-t csinalnak, ami legalabb valami haladas, osztan meglassuk.

Nem kell mindig pesszimistanak lenni, inkabb azt nezd, hogy tudsz TE segiteni: nem hajigalod el a szemetet (meg a csikket sem, az is szemet), nem hugyozol a nyugati feluljaro ala (meg mashova sem az utcan), vigyazol a BKV jarmuvekre (veszel jegyet!!), es mindezekre masokat is figyelmeztetsz, ahelyett, hogy azt mondod, ugyis koszos es szar, es ez mar jo kifogas, hogy eloskodj a varoson. Akinek inge, kerem vegye magara!!

Jó Estét 2010.11.29. 11:36:06

@Zlot: ooo, en tobb evet eltem kulfoldon, Ausztraliat es az Antakrtiszt leszamitva jartam minden kontinensen, egy evben atlagosan 2 honapot vagyok uton, es megis imadok hazajonni, es nem elnek most mar sehol mashol, mert szeretem, mert jo, es lathatoan fejlodik is. Jo mondjuk talan Nassauba, vagy Cancunba kikoltoznek, de csak az idojaras miatt :)

bedtime story 2010.11.29. 11:39:01

Budapest nagyon jó hely. Próbáljatok meg egy kicsit pozitívan gondolkodni! És nem csak ócsárolni.

potyus 2010.11.29. 11:50:58

@College: Háááát, ige ez az a hozzállás ami hiányzik a magyrból.
Lefikázni ami van, mert ez a szokás.
Valaki aztírta, hogymilyen szar az oktatás. Épp a minap volt a Tv ben egy riport, az egyetemek több kvótért lobbiznak, mert a magyar egyetemeken a külföldről itt tanulni vágyok esetében többszörös a túljelentkezés, és nem tudják fogadni ezeket a diákokat. 2009 ben a felsőoktatás 24. milliárd forint árbevételt realizált a külföldi diákok által befizetett tandíjból. Ergo nem lehet valami gyenge a szinvonal, ha egy diák éves tandíja eléri, sőt meghaladja 10.000 dollárt. Plusz pénzbe kerül az itt tartózkodás is. Budapesten, különösen a belvárosi részen az öreg lefikázott bérházak tele vannak külföldi diákokkal, többen összeállnak, és bérelnek lakást. Igen sok bérbeadó ebből él. Miért a belváro? mert 3 - 4 percre van tömegközlekedés.
Budapest kultúr főváros. Rengeteg szinház, mozi, sport lehetőség, fürdő szórakozó hely, étterem, stb stb.
És kilenc egyetem, nem semmi.
Persze aki mindezt le akarja fikázni, le is fogja......

kfrank 2010.11.29. 11:54:11

@Zlot: Nem Magyarorszagon elek mar eleg hosszu ideje. Van igazsag tartalma annak amit leirtal. Nem bantaskent mondom de a kovetkezo is igaz.
Ahogy en latom eleg sokan egy kicsit el vannak vakulva a kulfold "szepsegetol" es mindentol ami nem magyar. Fel kellene ebredni.

GrG 2010.11.29. 11:56:26

sok@faszari: meg a többi Budapestet szídónak. Sok mindent néz egy idegen egy városban. Budapestnek van egy sajátságos hangulata, ami nincs minden városban. Nagy területen sok látnivaló van. És brá koszos, de mondjuk, Párizs, Brüsszel sokkal koszosabb (míg mondjuk Bécs tisztább). De ami még ezek mellett fontos, hogy élettel teli (ott van pl Zürich/Genf- nagyon szép, tiszta csak senki nem akarna a háta mögött figyelúő svájciakkal élni). Prága részben nagyon mesterkélt a sok frissen felújított ház miatt, részben mozdulni sem lehet, mert a látnivalók nagyrésze kis területen van. Zágráb/Ljubjana szépek, csak sokkal kevesebb látnivaló van bennük mint Budapesten. És ami az ottlakóknak fúj régi/ócska (pl BKV), az turistáknak érdekes kuriózum. Szóval abszolut megértem, ha valaki beleszeret Budapestbe és aki nem ott az emberben van a hiba

bp123456 2010.11.29. 11:58:28

Nekem is van ismerősöm, aki kérdezi, mi a szép eben a városban, nem tudja, mit mutasson meg külföldi imerőseinek.
Erre azt szoktam mondani, hogy csak sétáljon át egy tiszta este vagy napsütötte kora reggel reggel pl. a Petőfi híd É-i járdáján, s ne csak a forgalmat figyelje. Rá fog jönni, mi a szép, s lesz ötlete, mit érdemes megmutatni.

skaven 2010.11.29. 11:58:32

parizs, london, brusszel, stb. mind legalabb annyira mocskos mint budapest (sajat nem reprezentativ felmeresem alapjan - lasd fentebb). sot, a tomegkozlekedesi eszkozokon par varosban jobban szoktam felni mint itthon. :)
persze sok embernek szar itthon elnie mert nem keres eleget, de mindenkit megnyugtathatok arrol, hogy kulfoldon is vannak szar korulmenyek kozott elo emberek.

Thyb 2010.11.29. 12:00:13

Budapest ár/érték arányban (viszonyitva Pozsonyt, Prágát, Bécset, Varsót) valóban jó hely. Bécs már drága, Pozsony megközelítő, Prágának csak a belvárosa szép ami előny de egyszer megnézed és mindent láttál amit érdemes, mellesleg sokkal drágább mint BP. Budapesten van belváros, vannak szórakozó központi helyek (L.F.tér, Ráday környéke s még jópár). Van látnivaló; Gellért hegy, Budai hegy, fürdők, Duna, és még sorolhatnám.
Az, hogy a város ennyire koszos, arról az itt lakók tehetnek. A belvárosban kutyagumi lépten nyomon, az aluljárók, kicsit félreesőbb utcák bűzlenek a vizelettől, stb-tól (had ne részletezzem). Eldobált papirok, csikkek mindenhol. Egyre kevesebb zöld övezet .... sorolhatnám a negativumokat napestig. a városvezetés Demszky alatt és most is csak PR fogásos felujitásokat csinál, bár én emlékszem még a macskaköves Bartók Béla és Thököly útra, a kátyus rakpartra. Nem mondom, hogy nincs fejlemény és fejlődés, de ahoz, hogy valóban tul tudjunk lépni a mai megitélésen nagyon sokat kellene változtatni mind a városvezetésnek mind pedig nekünk. Ideje lenne a Vár bazárt rekonstruálni (az egyik legnagyobb szégyene a városnak megitélésem szerint), ideje lenne feleszteni a közlekedésen, pl; a déli pályaudvart felszámolni! Abból a pénzből amit azért a telekért kapna a MÁV a kelenföldi pályaudvaron egy korszerű, csodás Nemzetközi pályaudvart lehetne kiépiten. Ott adott az infrastruktura, a még beépíthető telek és minden irányból meg lehet közelíteni a vonatoknak. A Délitől nyitott pályán akár a metrót is ki lehetne vezetni, igy ott a majd esedékes 4-es metró és a 2-es is találkozhatna. Az északnyugati 0-ás gyűrűt is meg kellene végre csinálni, igy a rakpart is tehermentesülhetne.
Nagyon remélem, hogy előbb utóbb kapunk egy olyan városvezetést aki ésszerű fejlesztéssel élhetővé tenné BP-et.

potyus 2010.11.29. 12:03:15

@potyus: Folytatva az előző bejegyzésemet. Budapesti vagyok, immár 67 éve. Mindennap rátudok csodálkozni egy egy csodájára. Pedig igencsak megszokásból közlekedek. De amikor ránézek például a várra, hátúlról, mert az ablakunkból az látszik, nincs nap, hogy ne élvezném. Tudom pátoszszerüen hangzik, de aki nem tudja értékelni ezeket a szépségeket, nem értheti meg mondjuk Angelina Joliékat sem.
Többször jártam Los Angelesben, egy hangulattaan város, egy hatamas falu.
Ott nincsenek olyan házak mint a Rózsák terén, és főleg nem téglából. Annak a háznak ott a Rózsák tere sarkán ezeknek az embereknek egy olyan érzést adahattak, amivel amerikában nem találkozhatnak. XIX század végi építés, magas belvilág, hatalmas fa ajtók, esetleg cserépkályha. Ilyen a másik földrészen ma már szerintem nem nagyon létezik.

GrG 2010.11.29. 12:13:01

Saját felmérésem szerint, Brüsszel koszosabb mint Párizsba és Párizs is koszosabb mint Budapest. Koldus és hajléktalan is van mind a kettőben rengeteg. Hamár akkor Stockholm esélyesebb konkurens lenne, ha nem kéne egy fél szállodai szoba árát kifizetni egy korsó sörért (töményebbről meg ne is álmodjon senki). Prágában ha elhagyod a belső részt (károlyhíd 15 perces körzete, alig van szép látnivaló és az is nagyon elszórva egymástól. London még oké, az szép, nem olyan koszos, sok látnivaló, de annyi marhát az út rossz oldalán menni még sehol se láttam mint ott:-) Egy jó van benne még, hogy a vendéglátó helyeken tilos a dohányzás (aztán mégis telt ház van). Ezt kéne még bevezetni Budapesten.

potyus 2010.11.29. 12:16:33

@Thyb: Igazad van! Sok mindenről a város vezetése tehet. Sajnos rengeteg politikát vittek eddig is a város irányításba. Demszky legnagyobb bűne, hogy nem vette tudomásul a világ fejlődését, és tűzzel vassal irtani akarta a motorizáció terjedését. Ez tipikus esete a"széllel szembe Pi..."
Példát is mondok: Már több mint két éve szét van szedve a városligeti műjégpálya, illetve a csónakázó tó. Ha én vagyok a város vezetője, keresek egy magán beruházót, kiadom 99 évre a tó alatt részt, és építtetek több szintes mélygarázst, mert a városligetben üzemelő közintézmények látogatói nem tudnak parkolni. (Állatkert, Széchenyi fürdő, Cirkusz, Vidámpark, Hősök tere, Múzeumok, és persze a jégpálya)
Másik "pofátlanság" létezik egy fővárosi szabály. Ha valaki olyan vállalkozást nyit, aminek vendégforgalama van, (orvosi rendelő, vendéglátó hely stb.) a működési engedély megadásának kritériuma, hogy un. prkoló hely megváltást kell vásároljon. Helyenként 500.000 Ft. Ezt kb 18 éve hozta az akkori városvezetés azzal a céllal, hogy ezekből a pénzekből parkolóházakat kell építeni. Jelentem, nem hogy ház, de parkoló hely sem épült. Szépen lenyeli a helyi önkormányzat majd húsz éve.

hopp-hopp 2010.11.29. 12:19:18

hááát ócssó a meki, meg a kfc, meg a burgiking, - lehet uszodázni szinte ingyééé, másfél milláért kiadják nekik a parlamentet is ...

hát nem csodálatos város budapest???
én is itt vásárolnék lakást ha tehetném, de nincs elég pénzem.
:(

Anti Anyag (törölt) 2010.11.29. 13:00:03

Egy kis pénz, még egy kis vállalkozó kedv és Bp. OK. lesz. Rendszerváltás után beindult valami, utcabútorok, BKV megállók, aztán gyorsan leült.

A közlekedés is jó, csak a járművek lepukkantak, a BKV-s ellenőrök helyett automaták, kártyarendszer kellene.

Én is sok ország városaiban jártam, Bp-nél sokkal kevésbé attraktív városokat egész jól eladnak.

fabot 2010.11.29. 13:31:55

@potyus: viccmester vagy. Magas szinvonal, a kulfoldi diakok szeretik Pestet. Persze, az indiaiak a Kando (most mar Obudai Egyetem) belvarosi epuleteibe jarnak, ok nagyon szeretik eztet LOL

fabot 2010.11.29. 13:34:26

@potyus: na ja, amikor meg a Nagymező utcában építeni akartak, akkor a PLATÁNFÁK miatt éppen azok a lakók, akik nem tudnak parkolni, lelőtték a poént. Jó, persze, panama volt az egész, de akkor is... Amilyen a lakosság, olyan a kerületi- és főpolgármester...

potyus 2010.11.29. 13:40:20

@fabot: Azt hiszed jópofa vagy?
Szerinted miért van az, hogy mondjuk Németországból évente 1000 új egyetemista szeretne itt tanulni, de csak 300 - 350 nek van hely. Vicces akartál lenni, nem sikerült.
Nagymező utcával kapcsolatosan tökéletesen igazad van.
Viszont a pesti Brodwain továbbra sincs parkoló.

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.29. 13:53:05

Elég sokan átestek itt a traktor másik oldalára...

Budapest szép, ez igaz, de hogy a legélhetőbbek közt lenne... Hát nagyon nem.

Aki meg az olcsóságát hozza a nyugati városokhoz képest: mennyit keres ott egy átlagember, meg mennyit itt? Nézd már meg az árakat a fizetések arányában. Ilyen tekintetben az egyik legrosszabb helyzetben vagyunk.

Amúgy meg a legelhanyagoltabb városok egyike Európában (a balkáni részeket leszámítva). Szar utak, nulla köztisztaság... Szép, de elhanyagolt, omladozó vakolatú épületek. Stb., stb. Mindez a belvárosban is. Ha meg erlhagyod a Nagykörút vonalát, maga a pusztulás és nyomor az egész, bár a belvárosunkban is siműán forgathatnak 1950-es - 1960-as évekbeli filmeket díszletek nélkül. Sok helyen ott van még a 1945-ös meg 1956-os golyók nyoma a vakolatban, azóta nem volt felújítás.

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.29. 13:56:14

@potyus:
Azért, mert nekik nagyon olcsóak vagyunk, és sokan idejönnek megnújtani az egyetemi éveiket, pár év buli, nulla tanulás.
Ismerek jó pár itt tanuló külföldi egyetemistát.
Aztán majd hazamegy, és elvégez egy rendes egyetemet.
Az oktatás színvonala kb. a 80-as évek végéig volt jó. Ma fényévekkel van lemaradtva bármelyik magyar elit egyetem bármelyik középkategórisá nyugatitól.

potyus, ha viccnek írtad volna, amiket írtál, azt mondanám, egész jó.
De így, hogy komolyan gondolod, elég tragikus.

Közbiztonság Szilárd? 2010.11.29. 13:57:16

@hopp-hopp:
Ezt a szinte ingyé uszodát nem tudom, honnan veszed, a belépők 3000 (háromezer) Ft körül vannak szinte mindbe.

potyus 2010.11.29. 14:15:39

@Közbiztonság Szilárd?: Nem viccnek írtami.
Adódik a kérdés. Szerinted az a tizenvalahány ezer itt tanuló és "kiemelekdően" jómódu diák azért fizet évente majd 20.000 dollárt mert csupán jól akarja magát érezni?
Ne butulj Közbizt.
Például, egy rokonom nemrég Ulmban operáltatta magát, mert prosztata daganata volt, és nem bízott a sajtá kollegáiban, (az illető, magyarország talán leghíresebb kézsebésze) a műtétet egy magyarországon végzett orvos végezte, mindössze 45 éves hapsi. Abban bízott! Sikerült is.
Barátom felesége izraelből tanulta itt az orvoslást, 4 éve végzett, de ma a holt tenger melett működő világhíres sömör gyógyító kórház egyik megbecsült orvosa. Csak amiről én hallottam, vagy tudok.

ZmanUK 2010.11.29. 14:16:54

Nagyon sokan el vannak szallva Budapesttol. En eltem Pragaban eveket, es be kell valljam, szazszor tisztabb es rendezettebb mint Budapest. Mert Pragara nem csak a varosvezetes hanem a lakosai is odagfigyelnek.

Oszinte leszek, en imadom Budapest latkepet, imadom a hidakat a Dunapartot, mindent, de objektiv szemmel megnezve nem a legjobb hely semmilyen szempontbol.

Az egy dolog hogy a kulfoldiek szeretik megnezni, mivel teljesen mas elmeny mint a megszokott, es egyedi dolgokat tapasztalnak Kelet-Europaban, de ettol fuggetlenul ne higgyuk mar azt hogy mindenki fejet hajt Budapest elott.

Ez egy a magyarok fejebe belemagyarazott dolog hogy minket mindenki ismer, mindenki tudja kik a hires magyarok es mindenki tudja mennyire szep a fovarosunk.

Az "olcsosagan" pedig vitatkoznek.

Lucilius 2010.11.29. 14:25:58

@Jó Estét:
"talan eddig csak Madridban volt ennyire jo es hangulatos ejszakai elet."

A madridi éjszakai életet nem lehet összehasonlítani a pestivel. Madrid ebből a szempontból a világ egyik legmenőbb, legpörgősebb városa. A pesti éjszakai élet messze nem éri el azt a színvonalat.

Budapest fekvése viszont az egyik legszebb a világon. Én személy szerint nem ismerek még egy olyan európai fővárost, amelyiknek ilyen csodálatos elhelyezkedése lenne - talán Róma (?) közelíti meg.

Amúgy meg az a véleményem h Pest jó hely, de egy kis odafigyeléssel még sokkal de sokkal jobb hely is lehetne. Messze nincs kihasználva az a potenciál, ami benne van.

durbintss 2010.11.29. 14:30:06

A legnagyobb szenny a városban a fikázók hada. Őket kellene a valódi kosszal együtt kilapátolni a városból. A mentális környezetszennyezés egyébként legalább annyira lejön egy kölföldinek mint pl. a hajléktalanok által otthagyott moslék. A sok rossz kedvű fanyalgó, lehajtott fejű, lógó orrú utcai sunnyogó azért rögtön feltűnik egy idegennek. Amúgy tényleg szép a város, vegyük már észre csezdmeg ! Pl. a Kossuth utcában ottvannak azok a szép utcai szobrok egy bejáratnál. De senkinek nem jutna eszébe legalább lemosni, hogy ne legyen olyan feketéllőn mocskos.

szcsongor 2010.11.29. 14:47:39

Végigolvastam a kommenteket, és meg kell mondjam (sajnos) ritkán látni, hogy amikor Budapest kerül szóba, a pro érvek kerülnek túlsúlyba, és nem a fikázók hadát kell hallgatni...
Én is jártam már jónéhány nagyvárosban a világban, háromban hosszabb ideig éltem is, és tényleg nem kell Budapestnek szégyenkeznie. De az is igaz, hogy sokkal jobb is lehetne...

norbert79 2010.11.29. 14:48:16

Kedves blogíró!

Hadd kérdezzem már meg, ha még eddig senki nem tette volna:
melyik ingatlanos kért meg arra, hogy ezt itt közzétedd? :)

pokesz70 2010.11.29. 15:09:04

Budapest egy fasza hely, én is rengeteg külföldit ismerek, akik évek óta itt élnek és imádják. És nem ghánai menekültekről beszélek, hanem hollandokról, jenkikről, svédekről, írekről, sőt van egy kolumbiai kollegám, aki már nagyon sok helyen megfordult, de itt ragadt le. Én szeretem benne, hogy nem kirakatváros, mint Prága vagy Bécs, hihetetlen magas mértékű és színvonalú kulturális élet van (a PestiEst programja bármikor simán versenyben lenne a LondoniEst vagy a BerliniEst programjaival) és még koszosan és büdösen is gyönyörű. Sok a tahó meg a paranoiás, de majd csak kihalnak szép lassan...

durbintss 2010.11.29. 15:14:44

Budapest nagy előnyeivel egyébként tényleg nincsenek tisztában az itt lakók leginkább az undorító fikázós önsorsrontó negatív propaganda miatt.
Csak néhány a sok közül:
jó fekvés: a Duna mentén állandóan szellőzik a város, ennek köszönhetően egészen jó a levegője minden rossz híresztelés ellenére (persze vannak rossz napok is), de nagyátlagban kell nézni. Róma, Milánó stb. sokkal rosszabb levegőjű.
tisztaság: már messze nem olyan rossz a helyzet, mint akár pár éve. Pl. a VII. kerben gyakran mossák az utcákat, mit ad isten a kutyagumit már felszedik, stb. Már csak a vizeletfoltokkal kellene vmit csinálni (erre is lenne 5tlet, pl. 1/2 l vizzel fellocsolással)
Most ennyi elég.

HR King 2010.11.29. 15:32:59

Persze es majd idejon lakni...

Csak addig fogja szeretni amig bele nem lep egy jo nagy kutyaszarba az "oslakosok" ki nem raboljak :)

Jó Estét 2010.11.29. 15:34:38

@Lucilius: sztem azert nincsen olyan messze, csak ott az emberek hozzaallasa jobb, mint Pesten, de ez idovel megvaltozhat. Meg Madridban elegge koncentralt az ejszakai elet, mig nalunk osszevissza vannak a kocsmak/barok/diszkok/szinhazak.

Egyezunk ki egy dontetlenben, igyis fel europara raver Pest, pl Becs, Dublin, vagy Berlint leszmaitva szinte az osszes varos, de pl engem a londoni ejszaka sem ragadott magaval, bar az mar lehet csak az en izlesem :)

édes bűnbeesés 2010.11.29. 15:48:57

A belváros lehet hogy épül-szépül, de laknak emberek annál kijjebb is. Mi a III. kerületben, Óbudán élünk nem messze a Flórián tértől, a Vörösvári úti Rendelőintézet mellett. 10 éve mikor ideköltöztünk egy színvonalas környéknek számított (oké panel, de még így is zöldövezet, szépen rendbentartott parkok, rengeteg fa, stb.) Kb. 4-5 éve beköltöztek a hajléktalanok a Rendelőintézet és a Spar közötti területre, azóta undorító az egész környék. Egész banda lakik itt, a mocskos cuccukat a borosflaskával együtt a Spar szabadtéren tárolt bevásárlókocsijaiban tartják (ma reggel is láttam). A Spar átjárójában érdemes lenne egy ÁNTSZ vizsgálatot tartani, oda ugyebár Isten esője se esik be, a Nap se fertőtleníti, az egész környék kész fertő, az ÓVODA KERÍTÉSÉHEZ JÁRNAK SZARNI MEG VIZELNI, az se érdekli őket ha a kicsik éppen kint játszanak, simán leguggolnak a fenyőfák alá. Mocskosak, koszosak, büdösek, állandóan részegek, millió szemét szétdobálva, koszos rongyok, paplanok, kartondoboz-ágyak mindenfelé, összetört-lehányt-összefosott padok, ahol akár a nyugdíjasok is üldögélhetnének, a falak hol lehányva hol lefosva, az óvodavezető évek óta könyörög megoldásért, és SENKI LE SE SZARJA az egészet (rajtuk kívül). Előfordult már hogy amikor kiléptem a házból, az egyik mocskos állat épp velem szembe hugyozott a kis kertben a gyógyszertár mellett, de olyan részeg volt hogy még a kertbe se tudott betalálni, csorgott a ruháján, meg benne állt bokáig. Valahogy nem örülök neki hogy a gyerekem ezzel a látvánnyal körbevéve nő fel, hogy hol a saját mocskukban fetrengenek, hol felgyújtják a Spar külső falát (akkor még Plus volt de tökmindegy), hol a ház mellett fogja a bránert, hol az óvoda falánál tolja le a gatyáját... ja és kéregetnek, leszólítanak boldog-boldogtalant, egy idős néni mesélte hogy egyszer adott nekik ennivalót, utána már követelték tőle, zaklatták ahányszor csak arra ment.... szóval lehet, hogy a külföldi a belváros alapján majd szépnek találja Budapestet, de aki itt nem gazdag, annak igenis nehezen élhető. Persze én egy anyuka vagyok aki nem jár a belvárosi éjszakába, nem tudom mennyi a sör a belvárosi szórakozóhelyen ami hű de tisztán van tartva, hanem egy valaha színvonalas külvárosi részen, nem messze az Árpád-hídtól, 10 percre a Nyugatitól szeretném szépre-jóra nevelni a gyerekeimet, de ilyen gusztustalan mocskos állat-emberekkel körülvéve hogy??? Még az állatok is tisztán tartják a saját vackukat, és nem szarnak maguk alá de ezek....!
Majd most a belvárost jól kipucolják, elhajtják a szaros-büdös csöveseket, úhogy majd ide kiköltözik hozzánk az összes gusztustalan mocsokláda, mert ott nem lesz maradása. Kösz szépen!!! Tarlós István valaha a mi kerületi polgármersterünk volt, remélem körülnéz még néha itt is, és tesz értünk is valamit!!!
Elnézést de NAGYON mérges és keserű vagyok, ezek az "emberek" megkeserítik a mindennapjainkat, bocsánat de NEM TUDOM SZERETNI BUDAPESTET!!! (Mielőbb bárki ezt javasolná, nem, nem tudok arrébb költözni, egyrészt nincs miből másrészt minden ide köt, itt AKAROK élni, itt SZERETNÉM felnevelni a gyerekeimet, és ehhez jogom van, viszont nem vagyok köteles eltűrni ezeket a disznókat a valaha szép parkjainkban)

min 2010.11.29. 15:51:59

Potyus te nem Budapestről hanem Bécsről írsz...

cassio 2010.11.29. 16:15:17

@Dr.Traktor: a felmeresed tenyleg nem reprezentativ... s bar tenyleg nem olyan mint London. Parizs vagy Amsterdam vagy Becs de azert a regioban sok ilyet nem talalsz (ja.. ne Pragaval gyere mert ha voltal ott akkor eszrevehetted hogy ott vannak dolgok amik jobbnak (tunnek) de vannak amik hatarozottan szarabbnak (tunnek)

radioenekes 2010.11.29. 16:29:26

Ebből látszik, hogy semmi érzékük az ingatlanokhoz. A Svábhegy tele van elhagyott századfordulós villákkal.

kvadrillio 2010.11.29. 16:31:29

@potyus: olcsó, tiszta ?, kuktúrálisan magas színvonal, jókat lehet kajálni, kellemeseket kirándulni, káááár, hogy ezt a többmillió éhező nem konstatálhatja........

Magua81 2010.11.29. 17:20:59

@potyus: azert az a kijelentes nagyon nagyon durva hogy milyen fasza az oktatasunk ez egy mitosz amit evtizedek ota mondogatunk. Meg csak nem is a kozepmezonyben vanaz oktatasunk hanem a beka segge alatt. Lehet hogy nyolcadikig sok faszsaggal tomjuk a gyerekeket de a szakemberkepzesunk megy ugy kb a felsooktatas egy nagy kover 0. Annyira szeretnem ha legalabb ezt az oriasi faszsagot ne kene hallanimindenhonnan.

Magua81 2010.11.29. 17:32:40

@potyus: nagyon durvakat irsz.... fel kene mar ebredni hogy hol elunk. Szinvinalas oktatas... Pl helyesirni nem tanitottak meg a hudefasza oktatasban? Le vagy maradva 20 30 evvel

Ford Fairlane 2010.11.29. 17:35:04

potyussal értek egyet bizonyos tekintetben.
Csak egyszer menjetek végig úgy a Nagykörúton vagy az Andrássyn, hogy csak az első emelettől kezditek el nézni a házakat. Magyarán, kihagyva a fölszinti tiritarka, vizuálisan környezetszennyező reklámtáblákat, koszt, sittes alakokat. Csodálatos élmény lesz!!! Onnan látod, hogy kik külföldi, ki nem, hogy aki 25-30 fokban néz felfelé és csodálkozik-álmélkodik, na az a külföldi...

...az oktatásunk viszont tényleg szar:-) :-(

gregaba 2010.11.29. 17:43:28

potyussal értek egyet szóról szóra, pedig csak 34 éves vagyok és MSZP-szavazó. :)
az egyetlen igazi gond az országimázs, a PR elhanyagolásával van.

fel kellene tudatosan építeni Budapestet mint turistaközpontot a külföld szemében (ahogy rakás gyengébb adottságú, de hájpolt várossal megtették), és onnantól kezdve minden 3. hollywoodi film itt játszódna, mert a város elfoglalná végre méltó helyét az EU legszebb városai között.

Wikipedia:
Cited as one of the most beautiful cities in Europe, its extensive World Heritage Site includes the banks of the Danube, the Buda Castle Quarter, Andrássy Avenue, Heroes' Square and the Millennium Underground Railway, the second oldest in the world. Other highlights include a total of 80 geothermal springs, the world's largest thermal water cave system, second largest synagogue, and third largest Parliament building. It attracts about 2.3 million tourists a year.

Considered an important hub in Central Europe, the city ranked 3rd (out of 65 cities) on Mastercard's Emerging Markets Index (2008), and ranked as the most livable Central/Eastern European city on EIU's quality of life index (both 2009 & 2010). It is also ranked as "Europe's 7th most idyllic place to live" by Forbes. It is the highest ranked Central/Eastern European city on Innovation Cities' Top 100 index, and has featured well in a number of specialist rankings.

Budapest is home to the headquarters of the European Institute of Innovation and Technology (EIT) and the first foreign office of the CIPA will be in Budapest.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.29. 18:02:58

Ami nekem feltűnik Budapesten.

Ősztől tavaszig rossz a levegő, igen szmogos, köhögtet. A bennszülöttek már hozzászoktak a levegőhöz, észre sem veszik.

Minden régebbi ház szürke a rárakódott kosztól, függetlenül attól, hogy eredetileg milyen is volt a színe.

Arányaiban több a jobb autó, mint máshol, de több a sérült, horpadt autó is.

A tömegközlekedés Európa nagyvárosai közül a legrosszabb. A járműpark átlagéletkora rekord Európában.

Olyan állapotú szétrohadt autókat, mint ahogy a metrószerelvények kinéznek már nem engednének forgalomba.

Ezért felesleges volt rendszert váltani. Ha maradt volna a kommunizmus, akkor a metrószerelvények akkor is pontosan ugyanúgy néznének ki, mint ahogy most kinéznek.

S arra akarják rákényszeríteni az autósokat, hogy a XXI. századi pár éves autóik helyett tömegben több évtizedes kommunizmus kori roncsokban utazzanak.

Tényleg komoly alternatíva.

Bár a statisztikák szerint Budapesten a legmagasabbak a bérek, még munkahelyek is akadnak mégis a nyomor jóval szembetűnőbb, mint máshol az országban.

Sok a szemét is közterületen szétszórva, főleg a szemétgyűjtők körül.

Kevés a zöldterület, s ami van oda sem sokan kívánkoznak. Pl. Népliget.

A szabálykövető magatartás jóval ritkább, mint máshol az országban.
A gyalogosok többsége a piros lámpánál kel át az úttesten.

Ha egy szóval kellene jellemezni Budapestet?

Dzsuvás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.29. 18:11:41

@durbintss:

"egészen jó a levegője minden rossz híresztelés ellenére "

Te mit szívsz?

orient 2010.11.29. 18:27:39

@potyus: ezek itt prolik ne vedd fel. Én is szeretek itt élni. Több helyen éltem a világban több kevesebb ideig, és nem vagyok egy magyarkodó-honvágyas hazavágyó típus, de Pest hiányzott. Nem mert itt magyarul beszélnek meg van gulyás leves, hanem kulturálisan fantasztikus város. Nem lehet unatkozni. Aki itt unatkozik az nem normális, annyi minden program, látnivaló és kulturális érdekesség van. Ha több pénzt adnának erre, Európa egyik kulturális központja lehetnénk könnyen, de így sem állunk rosszul. Meg kéne nézni mennyi kulturális, népművészeti, és egyéb fesztivál van tavasztól őszig, és télen is! Majd összehasonlítani más európai városokkal, sokan meglepődnének Budapest mennyire sok rétű!

Sok külföldi barátom van akki itt él vagy élt hosszabb ideig. Mindenki szereti, és csak jót mond. Van olyan aki hazaköltözött (franciaországba) majd visszajött 2 éven belül annyira hiányzott neki a jó értelemben vett pesti élet és pezsgés. Aki meg fikáznak azok szerencsétlen emberek akiknek fogalmuk sincs hogyan lehet jól élni,és kiélvezni a város adta lehetőségeket...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.29. 18:27:41

Budapest mint olcsó város?

Kinek?

Angelináéknak biztos az, de a magyaroknak jóval drágább, mintha más külföldi városokban keresnének és élnének.

Tízszer annyit kell dolgozni a közlekedésért, mint Los Angelesben.

A levegőminőséget persze lehet relatívan nézni, Pekinghez, Rómához, de akár Galyatetőhöz képest is.

Magyarország többi részéhez képest rossz Budapest levegője.

Nem muszáj persze relativizálni.
Abszolút mértékben is rossz és egészségtelen Budapest levegője.

Akt az vigasztal, hogy akad a világban olyan hely, ahol még rosszabb a levegő biztos boldog ember lehet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.29. 18:30:23

@orient:

Hja hát ha a pénz nem számít, akkor bárhol a világon lehet nagyon jól élni.

orient 2010.11.29. 18:37:57

@Akitlosz: minden nagyvárosban nyomor van mert ott lehet koldulni ahol az embereknek pénze van. Borsodban sokat nem szednének össze mert a helyieknek sincs. Sok szegény is jön ide mert majd itt jól él de attól még szegények. Sokan dolgozni nem akarnak csak azt gondolják majd itt minden könnyen megy. Ők valóban nyomorognak.

Budapest közlekedési rendszere top 3 ban van európai városokban, kivéve járműpark kora. Ez több helyen le lett irva már sokszor. Járműpark nagyon öreg valóban, ez rossz, de ha azt lecserélnék a a pesti közlekedés egyáltalán nem lenne rossz.

Zöldterület nem túl jó valóban, sok parkot fel kéne újitani.

Szabály be nem tartása magyar vonás. Lehetne az átlagbér 10ezer euró havonta akkor sem javulna. Lásd, mediterrán országok. Csak mentalitás! Nekem ez jobban tetszik mint a szabályos német ahol mindent betartanak, de halálra unod magad mert az emberek életét alapvetően meghatározzák a szabályok és szögletesek, unalmasak...akkor már inkább a mediterrán stilus.

klacus 2010.11.29. 18:40:04

@College: "Egyedül vagyok teljesen egyedül..."

Kaa 2010.11.29. 18:43:03

@Akitlosz: Na most két eset van:

1. Nem laksz Budapesten. Ez esetben javaslom, foglalkozz a saját városoddal, az enyémet meg ne gagyizd le.

2. Budapesten laksz. Ez esetben te vagy a legnagyobb szerencsétlen lúzer akit életemben láttam. Ha ENNYIRE gáz a város, miért nem mész egy jobb helyre lakni?

Don_Pipita 2010.11.29. 18:55:54

Én fiatalságomat prágában töltöttem, csak nyáron voltam itthon két hónapot. Nálam egyértelműen Bp. a nyerő. Prága tényleg szép és nagyon ügyesen felújították és egy megfelelő pr el is adták a külföldnek, de a szép épülteiken kívül tényleg nincsen semmi ott. Éjszakai élet? budapesten sokkal jobb és mivel tényleg fitalon éltem ott, ez tutira mondhatom neked. Amúgy az sem hülyesség, hogy magyraok barátságosabbak, nyitotabbak, mint máshol. Közlekedés? a buszok ugyanúgy trágyák ugyanúgy koszosak a metrók, habár azt halottam, hogy most már ők is kezdik lecserélni az elavult járműveket.Tisztaság? hát kb. ugyanaz. (ott kevesebb a graffiti) A fekvése a városnak meg egyszerűen numero uno. Szóval lehet, hogy első ránézésre prága szebb, mint budapest, de, hogy budapest élhetőbb az tutkera.

Amúgy nagyon jó nézni, hogy itt többségében a várost szeretők vannak, és nem megkeseredett emberek.

orient 2010.11.29. 19:11:55

@Akitlosz: hát én éltem évekig helsinkiben ahol szar sincs. Mindenki sörözik, hokimeccset néz meg heavy metal klubba jár. Művészetekben van modern de semmi más. Fesztiválok semmi. Ez elmondható európa legtöbb városára, kivéve egykét jobb helyet.

Mellesleg pesten a legtöbb fesztivál ingyenes, nem kell gazdagnak lenni hogy élvezze itt az ember a nyüzsgést és programokat...

orient 2010.11.29. 19:19:30

@Akitlosz: relativ. Sok ismerősöm pl. nem jön ki a mesterségek ünnepére 1XXX forintért mert drága, de szar ájfonra meg más szarokra koplalnak, hiteleket vesznek fel. Az menő. Nekem meg van 5 éves nokiám. Nem mert nem vehetnék újat csak szimplán szarok rá mert nem ez tesz boldoggá az életben...

stikasz_1 2010.11.29. 20:38:40

Engem kifejezetten szórakoztat, amikor Budapest jövőbeni turisztikai lehetőségeit elemzik emberek. Dizájnközpont, meg hasonló vicces ötletek... Az a baj, hogy a turizmus nem az, mint 20 éve volt. Bizony, fel kellene ébredni, mert régebben azon rugóztunk, hogy Bécs, Prága, Pozsony helyett jöjjön ide a sok nyugati pénzeszsák, akik majd rácsodálkoznak a fantasztikus magyar nyelvű alternatív színház előadásokra. (Háppersze.) Na most elmondanám, hogy az van, picit megváltozott a világ. Az olcsó repülőjáratok és a rugalmasság Európán belül is hatalmas a választék. Régen lehetett azzal kalkulálni, hogy az utazó 1-2-3 alkalommal eljut a térségbe, miért ne vetődne el ide. És most? Régebben Olaszország mondjuk 2-3 nagyobb várost jelentett, ma 20-30 hely is könnyen elérhető. Kit érdekelt anno Bergen, Tromsö vagy Lappföld? Hány és hány sziget van ami felfutott Görögorszgában, Horvátországban? És akkor még nem is beszéltünk azokról a helyekről, akiktől régen sokmindenki tartott, ma meg a turizmus fellegvárai: Indonézia, Malajzia, meg mittudomén. Nem, a mai mezőnyben Budapest csak egy nagyon pici pont. Ez ellen kár kapálózni. De engem ez nem is érdekel. Legyen élhető nekem, aztán a turizmusból jöjjön amennyi jön. Nem izgat különösebben, mert a globális konkurenciával szemben úgyis gyengék maradunk.

Vroni 2010.11.29. 20:53:02

@potyus: ne haragudj, hogy ezt mondom, de én jelenleg főiskolás vagyok, és rengeteg egyetemista és más főiskolába járó ismerősöm van, azt kell hogy mondjam hogy a felsőoktatás borzalmas!! egy darabig azt hittem hogy ez csak a mi fősulinkon van így, de sajnos nem.
egy nagy kalap ... az egész. januárban államvizsgázom, de úgy hidd el ahogy írom. az államvizsga témaköreinkből egyetlen egyet sem tanultunk!!!! és könyvünk sincs .. :) szerinted ez színvonalas oktatás? :) és még sorolhatnám a tanulmányi osztály a számtech osztály és a kedves tanárok segítőkészségét és hozzá nem értését...

tény, hogy az ilyen dolgokat nem fogja senki sem hangoztatni az újságokban híradóban, neten vagy bárhol.. pont az ellenkezőjét mondják, meg jönnek a hülye statisztikákkal aminek alapja sincs...
Akinek jelenleg nincs semmiféle köze a felsőoktatáshoz, képes és el is hiszi ezeket a statisztikákat, aminek mondom alapja sincs...
Tehát ne higyj el mindent amit olvasol :)

dorkoka 2010.11.29. 20:56:32

@Selmeczi a sötét, jól fekvő, buta bányarém!: A szociknál az ördög sem rosszabb. Kést a baloldali emberbe, a fideszesbe csak félig dugják.

Vroni 2010.11.29. 21:05:38

@potyus: hát Magyarország és a tisztaság is két külön fogalom. Budapest is elég mocskos.. De egész nyugodtan menj ki akárhova vidékre, akár egy erdőbe.. és megmondom mit látsz.. Szemetet.. mert a sok vadbarom kiviszi a szemetet az erdőkbe is.. de nyugodtan figyeld csak az árkokat, tele vannak pet palackokkal, fém dobozokkal, nejlonzacskókkal stbstb.
úgyhogy ezt a tisztaság dolgot is inkább hanyagoljuk :(
borzalmas...

De amúgy persze, tök sok szép hely van Magyarországon, és tök sok látnivaló, de amiket leírtál sajnos egyáltalán nem mutatnak reális képet Magyarországról, komolyan örülnék annak, ha miden így lenne ahogy Te írtad.

gregaba 2010.11.29. 21:14:39

@stikasz_1: "a globális konkurenciával szemben úgyis gyengék maradunk."

Ez egy beteg, szemellenzős szemlélet, aminek pont a nyugati vélemények mondanak ellent. Ha a magadfajta lejjebb sajnálja Bp-t, mint a külföldiek, akkor a magadfajta lépjen le Bp-ről, vagy változzon meg. olvasd végig a wikipedia-szöveget, amit linkeltem. elnézésedet kérem.

Thyb 2010.11.29. 22:38:01

@Vroni: Sok mindenben igazad van. A gond, hogy a rengeteg elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzés jelen pillanatban 0. Nyugaton sokkal nagyobb hangsulyt fektetnek abba, hogy a főiskolai okatást hozzátársítsák a gyakorlati használathoz. Az utolsó évben egy fél szemesztert cégnél kell tölteni, s ott választasz magadnak diplomamunkát amiben a cég azt is vállalja a munkádért cserébe, hogy segít a megírásban. Ez itthon nagyon hiányzik. Én 1x éves szakami háttérrel érettségiztem majd mentem fősulira. A fő szak professzorral rendre szakmai vitába keveredtem, szerencsére nagyon jó fej volt és egymásnak rengeteg ujat tudtunk mondani mutatni. Sok-sok pozitivumot nyertünk mindketten, s a mai napig megmaradt a kölcsönös tisztelet. A többiek akik érettségi után kapásból ide jelentkeztek azt sem értették, hogy miről van szó. Valahol ezt érzem a te szavaidból is. Elmélet rogyásig, csak nincs gyakorlati társitás.
Valóban be kellene vezetni nyugati mintára, hogy első évben (vagy szakirány választás után) keresni kellene egy céget ahová mint gyakornok bejárnál. A cégnek az lenne a feladata, ha átlátnád már az adott munkakört, akkor áthelyeznének egy uj osztályra ahol tovább fejlődnél. Megtanulnád, hogy az elméleti anyagot hogyan lehet átültetni a gyakorlatba és viszont. Megtanulnád, hogy az elméleti dolgok hol kapcsolódnak össze a "való világban". Első évben 2x1 hónapot töltenél kint, második évben 2x 2 hónap, 3 évben ismét 1x2 hónap majjd diploma irás alatt a teljes szemesztert kint töltenéd. Persze mindez gyakorlati idő alatt 1-1 napot azért be kellene járni, de inkább az anyagot osztanák ki és csak fogadó/konzultációs órára kellene bemenni. Nem előadásokat tartanának. ez nem egyetem, hanem szak orientált főiskola.
Mielőbb át kellene állni erre az irányelvre, mert ebben van a jövő.
Bár mindennek az Off.nak semmi köze Pittékhezm vagy a Rózsák teréhez. Előre is elnézést mindenkitől.

potyus 2010.11.29. 23:36:38

@Vroni: A tisztasággal kapcsolatos beírásodra reagálnék.
Szeretném leszögezni, én sehol nem írtam az ország tisztaságáról, tehát nem kell engem elküldened az erdőbe szembesülni a bunkósággal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.30. 02:00:01

@Kaa:

Régi trükköt alkalmazol.
Ha nem értesz egyet a beszélgetőtársad véleményével, de érveid nincsenek, akkor támadd a személyét!

Nem gond, egyrészt így hamar meg lehet ismerni a jellemedet, másrészt megerősíted, hogy igaz, amit írtam.

Kaa 2010.11.30. 13:36:59

@Akitlosz: Nem akartalak én téged személyedben sértegetni. A megállapításaiddal nem lehet vitatkozni, azok egyrészt szubjektívek, ha te így látod, hát így látod, másrészt relatívak - melyik városhoz képest? Nem tudom, te hol voltál eddig, de gyakorlatilag az összes szempontod esetén tudok olyan EU nagyvárost mondani, ami abból a szempontból szarabb, mint Budapest.

Próbáltál te valaha tömegközlekedni, vagy egyáltalán közlekedni Athénban? Próbáltál te egy hangulatos kocsmát találni Stockholmban? Láttad te már hogy mennyi szemét van az utcán Nápolyban és hogy néznek ki a házak? Próbátál te már taxit találni szombat éjjel egykor Párizsban? Láttad te már, hogy minden olasz és francia nagyvárosban gyakorlailag az ÖSSZES autó be van horpadva? Próbáltál-e átmenni a zebrán Genovában?

Még sorolhatnám a végtelenségig, de ha te csak a rosszat akarod látni, akkor szerintem veled van a baj, ennyi személyeskedést mégis engedj meg.
süti beállítások módosítása