Pittné Jolika Pesten

Friss topikok

Linkblog

Angelina tovább küzd a bosnyákokkal

2010.10.15. 14:16 sixx

Kemény csaj ez a Pittné, kihajították a bosnyákok, hogy lába nem érte a földet, de nem nyugszik bele a döntésbe, és megfellebbezi a határozatot. Jó, nem ő fogja madárcsontú jobb kezébe fogni a tollat, és megfogalmazni a levelet, hanem az éppen Budapesten forgó háborús-szerelmes filmjét anyagilag támogató GK Films valamelyik rosszul fizetett asszisztense, de az ő nevében.

Első körben azért nem kapták meg az engedélyt, mert a hatóság szerint a forgatókönyv nem úgy mutatja be a háborús szenvedéseket, különösen a nőkét nem, mint az elvárható lenne. Azóta a könyvet újraírták, állítólag annak megfelelően, amit a bosnyákok sérelmeztek az első verzióban, így a GK Films reméli, az engedély kiadása puszta formalitás csak.

A film egy szerelmespárról szól, akik a szerb-horvát-bosnyák háborúban szeretnek egymásba valamikor 1992-95 között, de ami igazán furcsa benne az, hogy a féfi egy szerb katona, a nő pedig egy muszlim áldozat, akit éppen a szerb katona erőszakol meg. A kulturális minisztérium szerint a filmesek a kérelem mellé az első körben nem mellékeltek forgatókönyvet (Jolie szerint igen), így ne csodálkozzanak, ha azt elutasították. Kíváncsian várjuk, most milyen indokkal utasítják el a kérelmet. 

6 komment

Címkék: budapest forgatás angelina jolie

A bejegyzés trackback címe:

https://angelinajolie.blog.hu/api/trackback/id/tr482373943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddevil 2010.10.15. 16:00:38

Főleg mert balkezes :)

_nyuszi_ 2010.10.15. 21:22:51

na, elég jól gatyába ráztátok a blogot!

rockjano_ 2010.10.15. 23:29:17

hagyja a fenébe azokat a szőrőstalpuakat.

Forgassa az egészet nállunk, nyomort itt is talál.

Ha bosnyák nő vagy szerb katona kell akármelyikünk vállalja akármelyik szerepet szerintem :-)

La Pantera 2010.10.16. 08:29:16

Az éjszakai portás című film is erőszakoló és erőszakolt között szövődő kapcsolatról szól, többek között.

Hesztia 2010.10.17. 21:01:50

Sixx, nem kicsit pontatlan a cikk.
A sztori (az egyik főszereplő elmondása szerint) arról szól, hogy egy szerb fiú meg egy bosnyák lány a háború idején egymásba szeret, majd a lányt elfogják, a fiú pedig ki akarja szabadítani. Szó nincs arról, hogy ő erőszakolná meg.
Aztán a bulvárlapok elkezdték gyártani a hülyeségeiket, amit mindenki átvett, és amire ezek szerint a bosnyákok is hagyatkoztak. Aztán szépen postázták nekik a forgatókönyvet, és láss csodát megbékéltek. Nem iratták át forgatókönyvet, csupán megbizonyosodtak a valós tartalmáról.
süti beállítások módosítása