Pittné Jolika Pesten

Friss topikok

Linkblog

Átverte a portás, ellopták Pitt Leicáját, Angelina mégis szereti Magyarországot

2010.11.21. 12:39 -Szűcs Gyula-

"Mióta gyerekeim vannak, minden országot abból a szemszögből nézek, hogy mennyire gyerekbarát. Magyarország jeles!" – mondta a Vasárnapi Híreknek Angelina Jolie, aki ezek szerint még azokról az ízig-vérig balkáni eseményekről is nagyvonalúan megfeledkezett, hogy az egykori Tűzraktér épületében kétszer kellett kifizetnie másfél millió forintot a területhasználatért, a József Attila lakótelepen pedig valaki lenyúlta a werkfotósnak állt mintaférj, Brad Pitt 4,5 millió forintot érő Leica típusú fényképezőgépét.

Jolie a héten befejezte a még mindig cím nélküli, délszláv háborús love story magyarországi forgatását, és Brad Pitt-tel, a hat gyerekkel, meg a testőrökkel visszautazik az Egyesült Államokba. Budapestből csak annyit látott, amennyit a forgatás közben láthat az ember, de az tetszett annyira, hogy elhatározta: ide még visszajön. "A forgatási helyszín és a stúdió tökéletes, Budapest pedig tele van filmes profikkal - idézi még a sztár PR-szagú mondatait a Vasárnapi Hírek - Nem volt szándékomban politikai filmet csinálni. Embermesét akartam."

39 komment

Címkék: budapest forgatás angelina jolie brad pitt csábos szájú művésznő

A bejegyzés trackback címe:

https://angelinajolie.blog.hu/api/trackback/id/tr992462866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PubiX 2010.11.21. 14:23:15

"...valaki lenyúlta a werkfotósnak állt mintaférj, Brad Pitt 4,5 millió forintot érő Leica típusú fényképezőgépét."

Azt azért vegyük már át még egyszer, milyen Leica fényképezőgépről van szó. A Leica csúcsmodellje az M9, ami nem egész 1,5 millióba kerül...

2010.11.21. 14:32:59

@PubiX: "...A Borsban olvastuk...". Megválaszoltam a kérdésed?

MLaca · http://mlzphoto.hu/ 2010.11.21. 14:37:26

@PubiX: pl Leica S2 5,1 millió az alap.

PubiX 2010.11.21. 14:38:21

@pana_fz18: Igazad van! Mea culpa. :)

MLaca · http://mlzphoto.hu/ 2010.11.21. 14:38:23

..de az M9-nek is vannak olyan változatai (például a Titánium), amik bőven egy épp eszű ember fizetési hajlandóságán túlmutatnak.

PubiX 2010.11.21. 14:46:12

Persze, az S2 már középformátum, nem igazán érthető, mit akar vele egy bevallottan műkedvelő amatőr...

sutyerák 2010.11.21. 14:46:41

Az a Leica talán egy kisebb Hubble?

kyanzes (törölt) 2010.11.21. 14:47:04

Egyértelmű, hogy nem fogja azt mondani: "Egy mocskos porfészek, ahol átkúrtak, meglopták a férjem, és újságírók szimatoltak a gyermekeim után. Hánynom kell!"

sutyerák 2010.11.21. 14:49:16

de az is lehet,hogy meglátja a város szépségeit is,nem úgy mint az itt élők akik csak a rosszat veszik észre.

Robinzon Kurzor 2010.11.21. 15:15:24

Ez a Pitt-gyerek már régebben is szeretett fotózni:

www.youtube.com/watch?v=AdaKNHWi1SQ

Igaz, akkor még önként adta oda a gépét, nem kellett ellopni...

csirkeGL 2010.11.21. 15:27:50

Hát, valszeg egy hollywoodi lakótelepen is ellopták volna a 4,5 milliós fényképezőgépét, ha széthagyja...

Apukám nekem azt tanította kiskoromban miután elhagytam a batman-autómat, hogy soha ne rakjak le semmit idegen helyen.

Ennek sztem kurvasok köze van Magyarországhoz:)

Az meg h vki szó nélkül kifizeti kétszer is ugyanazt a díjat, az önmagáért beszél:D Persze ha van miből, akkor nincs gond...

Ezzel együtt Magyarország tényleg jó hely, külföldi ismerőseim sose értik, hogy a magyarok miért nyávognak mindig annyit...

Erasmusos cserediákok pl. akik Budapestre jönnek rendszerint egy életre beleszeretnek a városba. Nem egy ilyennel találkoztam már.

Meg kéne becsülnünk amink van, nem mindig csak a rosszat látni.

Intizar 2010.11.21. 15:35:03

Szerintem nekik az a 4-5 miller, amit itt bebuktak, az annyi, mint nekem a százas, amit kezébe nyomok esetleg az erőszakos hómlesznek. A napomat nem rontja el.

nemecsekerno_007 2010.11.21. 16:01:02

Eladó Leica S2, APO MACRO SUMMARIT-S 1:2,5/120 mm objektívvel.

okosba :)

nemecsekerno_007 2010.11.21. 16:01:48

Meg néhány otthoni kép Angelináról :)

_CaD_ 2010.11.21. 16:11:55

@PubiX: És 3 milliót ér Brad Pitt ujjlenyomata

irodai gerilla 2010.11.21. 16:14:07

Na és milyen képek voltak azon a gépen? :DDD

munkakedv .blog.hu/2010/11/18/bortonszleng

irodai gerilla 2010.11.21. 16:18:38

Valaki átküldetné majd a képeket :DDD

munkakedv .blog.hu/2010/11/18/bortonszleng

BKV reszelő 2010.11.21. 16:29:24

@csirkeGL: Úgy könnyű beleszeretni, hogy idejössz egy kis időre bulizni, majd hazamész...szeretnék-e, ha nekik kéne itt leélniük az életüket, amíg mindenféle cserediák körbehányja őket day by day?!

csirkeGL 2010.11.21. 16:36:58

@BKV reszelő:

Azért fél év alatt vagy egy év alatt már nem épp arról szól a dolog, hogy "bulizik egyet oszt hazamegy"...

Ne legyél már balfasz. Éltél már egyáltalán külföldön vagy csak okoskodsz?

Fell Bandi 2010.11.21. 16:59:00

@PubiX: de az még nem volt a Brad Pitt kezében. Ettől ér az 3x annyit...

Martian (törölt) 2010.11.21. 17:18:52

@kyanzes: nálunk csak megfújták, LA-ben talán le is lövik érte...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.21. 17:51:46

Nem hiszem, hogy Pittet különösképpen idegesítené, hogy ellopták a fényképezőjét, simán vesz egy másikat. Ez kb. olyan dolog, mintha elveszítenék 100 Ft-ot.

kaboca36 2010.11.21. 20:40:57

Szerintem nagyot fog nézni ha esetleg jövöre vissza jön és a háborus diszletröl kiderül hoy az maga a valoság.

Amugy meg miért ne használna leicat, egyrészt befektetés másrészt meg böven telik rá.

ninimimi 2010.11.21. 22:00:33

@csirkeGL: "Hát, valszeg egy hollywoodi lakótelepen is ellopták volna a 4,5 milliós fényképezőgépét, ha széthagyja..."

A kommunizmus után 20 évvel még mindig kommunista magyar sajtóból valszeg nem tudod, hogy az USA nagy részén a lakást sem zárják kulcsra, akkor sem, ha nem marad otthon senki. A közbiztonság ugyanis OTT NEM abból áll, hogy a "hülye állampolgárra" kenik a felelősséget. A rendőrség OTT az állampolgárt szolgálja és védi, amit az állampolgár érdekeit képviselő sajtó kőkeményen számonkér.

csirkeGL 2010.11.21. 22:01:59

@ninimimi:

Te balfasz, amerikában élek...

ninimimi 2010.11.21. 22:03:21

@csirkeGL: Te balfasz, én meg Magyarországon...

csirkeGL 2010.11.21. 22:03:58

@ninimimi:

Akkor mér okoskodsz amerikáról nagyokos?:)

ninimimi 2010.11.21. 22:07:15

@csirkeGL: Szerinted nem igaz, amit írtam? (Nem a posztkomcsi magyar sajtóból tudod, amit tudsz, ugye?)

csirkeGL 2010.11.21. 22:19:41

@ninimimi:

Nem.

Annyi aberrált embert, mint itt, sehol máshol nem lehet találni szerintem.

Az meg csak az amcsi filmekben igaz, hogy nem zárják az ajtót. Lehet, hogy egy olyan kertvárosi környéken ami tele van otthon ülő háziasszonyokkal, ott valóban nem mindig zárják be az ajtót. De ez sztem Magyarországon is így van. Legalábbis mi nem zártuk be az ajtónkat amikor a két utcára lévő kisboltba mentünk.

Mondjuk nem Borsodban laktunk, az is igaz...

Szóval alapjáraton (a cigányvidékeket leszámítva) meggyőződésem, hogy Magyarországon jobb a közbiztonság, mint itt.

Onlooker 2010.11.21. 22:24:12

Ez most annyira irreális hogy pont az egymás oldalát firtatjátok. Mármint az amerikai védi a magyar oldalt,a magyar meg szidja Mo.-t és isteníti amerikát. Ehh gyerekek bearanyoztátok az estémet :D

Annyira idiótaság azon öklözni,hogy hol jobb élni vagy mit nem csinálnak hol.Oké,lemaradtunk szocializmusban,haladunk fölfelé. Nem kell félni vagy megijedni,az usában is meghaltak a magyar gyerekeink a folyón egy hiba miatt,ott se lett végülis felelőse,háborúkat indítanak az amerikaiak katonák ezrei halnak meg. Most ott mennyivel jobb? Maga az ország ugyan úgy bakizik,csak a gazdaság erősebb :)
Ha a magyarok is gazdagabbak lennének,itt se lenne nagy ügy egy elhagyatottan álló fényképező,mobil vagy bármi drága dolog :)

csirkeGL 2010.11.21. 23:07:39

@Vikusz:

Amerikában nem éppen jobb a gazdasági helyzet most... ebből a szempontból Mo még jobban áll most, legalább otthon már kifele megyünk a válságból, itt még mindig nem látszik a vége.

Általában azok a szerencsétlenek istenítik amerikát, akik csak az amcsi szennyfilmekből tájékozódnak.

Hál'Istennek januártól már megyek én is haza...

Minden ilyen gyökér amerika-majmolót kihoznék ide kötelezően fél évet élni, oszt akkor talán rájönne h mennyivel jobb az élet otthon. Lehet, hogy itt többet lehet keresni, de alapvetően élhetetlen az ország. Van pénz, de szarra nem lehet menni vele... Otthon nincs ennyi pénz, de legalább élhető az egész. Itt bazz 21 év alatt egy kurva sört nem lehet meginni...

Netuddki. 2010.11.21. 23:56:34

@csirkeGL: "Ezzel együtt Magyarország tényleg jó hely, külföldi ismerőseim sose értik, hogy a magyarok miért nyávognak mindig annyit..."

Éljen itt b+! Csak pár évet.

csirkeGL 2010.11.21. 23:58:02

@kovi1970:

Szoktak is... akik ideköltöznek mind imádják.

Csak ugye a sok tajparaszt aki életében nem járt külföldön, legfeljebb nyaralni a Zadrián, fel se tudja fogni h mekkora mázlija van.

potyus 2010.11.22. 00:26:47

Imádják a külföldiek az országot, különösen budapestet. Ez egy nagyon is élhető város. Rengeteg étterem, kultúrális intézmény, elfogadható életszinvonal, elfogadható áron. DE CSAK KÜLFÖLDIEKNEK !!!! és rövid távon.
Magyar fizetésből, hosszú távon már egészen más! Vagy nem így van?
Angelina Joly és férje megteheti, hogy jó véleménnyel van, az ő pénzükből én azon lennék.
süti beállítások módosítása