Pittné Jolika Pesten

Friss topikok

Linkblog

Nyílt levél Angelina Jolie-hoz és a 7. kerületi önkormányzathoz

2010.10.14. 13:22 valuska

Egy szerencsétlen 7. kerületi szülő írt levelet, részben az önkormányzatnak, de valójában Angelina Jolie-nak. A Rózsák terén forgatott a stáb tegnap (a színésznőt le is fotóztuk), ezért a biztonságiak megkerültették a háztömböt az óvodába tartó levélíróval és gyerekével. A forgatás sajnos ilyen műfaj, rendnek kell lennie, de azt nem értjük, miért nem képesek erről senkit sem tájékoztatni rendesen.

Kedves Hetedik Kerületi Önkormányzat, végtelenül mélyen tisztelt Döntéshozó Urak!

Tudomásomra jutott, mekkora fejfájást jelentettem, én Dohány utcai lakos (már megint) az Önkormányzatnak, a Döntéshozó Testületnek, az utcáinkat országimázsilag bérbevevő forgatócsoportnak.

Annyira sajnálom, hogy zavartam a forgatást felügyelő biztonságiakat. A kisfiam a Rózsák téri óvodába jár, és hát akkora paraszt – értsd: egyszerű ember – vagyok, hogy bevittem oviba. Nagyon elnézést kérek, hogy a lezárt járdákon parkoló díszletek miatt a trolibuszok és a mozgó autók között sétáltam végig a három és féléves gyerekkel, és nem helikopterrel jutottam be. Értem most már, hogy a forgalmat nagymértékben zavarta jelenlétünk a forgalmas utcán, az meg tényleg elfogadhatatlan, hogy gyermekem műanyag motorja esetleg életidegen volt a kerületben kialakított háborús díszletben. Szégyenérzetem mérhetetlen; de mentségemre szolgáljon, hogy más napokon ezt a tényt nem szokták a fejünkhöz vágni.


Örömömre szolgált ugyan, mert a Rendszerbe vetett hitemet visszaadta, hogy amikor már 15 méterre voltam az ovi bejáratától, az egyik biztonsági legény megkerültette velünk az egész tömböt (gyerekkel kb. 10 perc). (A másik irányból, elmondása szerint, át lehetett jönni, mivel „ott nem áll biztonsági ember”). Egészen elbíztam volna magam, meg hát a gyerek is hadd tanulja, mi a logikája a hetedik kerülettel való szimbiózisnak.

És az is állati jó volt, hogy a tegnap esti forgatás során a vaksötétben a kutya nem magyarázta el nekünk, merre van lezárva, merre nincs, utca, így bőgő gyerekkel a nyakamban sétálhattunk még negyed órát, mire hazajutottunk Dohány utcai lakásunkba.

Egyetértek a szervezőkkel:

- hatalmas hülyeség lenne megszervezni, vagy esetleg elgondolkodni azon, hogy az óvodások hogyan jutnak be az oviba - sokkal izgalmasabb, meg nagyobb a hírértéke, ha esetleg elcsapja őket valami kósza jármű (lehet, hogy éles gránátokkal kellene forgatni így, a reggeli órákban – mennyire tanulságos lenne is az fiataljainknak! survival of the fittest! viva la Hétker!);
- meggondolatlan lenne tájékoztatni lakosságot a lezárt utcák bejáratánál arról, hogy melyik utcákat zárták le, merre kell kerülni – hiszen ha így tennének, esetleg a kerületi nemecsekek megfeledkeznének helyükről a placcon; ez meg – ugye – megengedhetetlen, elképzelhetetlen, felfoghatatlan lenne;
- hatalmas baki lett volna ezt a dolgot a hétvégére engedélyezni, hiszen úgy egy a kerületi lakos (pfujj) nem fogta volna fel, micsoda porszem is ő a kerületi önkormányzat hatalmas, felfoghatatlan és csudálatos univerzumához képest (és hát hétvégén a Nagyméltóságú, Szeretett Önkormányzatunk Nagyra Becsült Barátja, a Kerületi Parkolódíj-Maffia nem tudott volna parkolódíjat szedni a forgatócsoporttól).

Végezetül szeretném biztosítani az Önkormányzatot arról, hogy ismerem a helyemet, elnézést kérek a létezésemért, továbbra is remélem, nem zavarom azzal őt, hogy itt élem nyomorúságos életemet. Megerősítem, hogy továbbra is türelemmel, alázattal, jó polgár módjára tűröm a kis utcákba irányított átmenőforgalmat, a környékbeli tömegoszlatásokat, a sporadikusan megszervezett filmforgatásokat, melyek kapcsán örömmel veszem, hogy személygépkocsimat szokott helyéről tilosban parkolásért esetleg elszállítják.

Kérem, bocsássák meg nyomorúságos létünket, mellyel tudom, szennyezzük e csudálatos történelmi belvárost!

Nem vagyunk méltók Önökhöz, ó törvényesen megválasztott Uraink!

Alázattal:

egy nyomorult, hitvány, kerületi alattvaló a Dohány utcából

182 komment

Címkék: budapest levél forgatás angelina jolie levélíró

A bejegyzés trackback címe:

https://angelinajolie.blog.hu/api/trackback/id/tr322371127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gonosz1hal 2010.10.14. 16:12:39

Érdekes. Vagy én vagyok a hülye, vagy a kommentelők többsége, de nekem mintha nem az jönne le ebből a levélből, hogy a séte fáj, hanem az, hogy séta az úttesten, forgalomban, gyerekkel. Meg a tájékoztatás hiánya.

Mindegy, azért elküldhetem én is a ká anyukájába a posztolót, mer' mér' ne. Hülye, költözzön el. Szűnjön meg. Mit í itten dógokat! Vazz.

kábéla 2010.10.14. 16:15:57

Szerintem sok marhaságot írtok. Nem a kerülő a baj, hanem hogy értesítés nélkül átrendezik az életedet. A mi házunkban is forgattak régen, pattannék föl a bicómra, mondják állj, annak az előző jelenetben játéka volt. Mondtam oké, 5 ezerért bérbe vehetik - nem kellett.

Bob Arctor 2010.10.14. 16:19:35

@gonosz1hal: nekem meg az rengeteg frusztráció jön le ami a "szerzőt" a való életben érhette.

gonosz1hal 2010.10.14. 16:21:34

@kábéla: szerintem az van, hogy ha valaki ír valamit, arra 9-ből 10-nek trendi azt írni, hogy "hüje szuka'. Megérteni nem kell, mit ír, az nem trendi.

Hajtanák ők a gyereküket 50 éves trolik és a forgatás miatt ideges autósok között műanyag motoron, tán felfognák, mi a véscs, csak sajnos, akkor, ha írnak egy panaszos levelet, elvtársaik leanyázzák őket.

ez a világ rendje, így kerek.

satho 2010.10.14. 16:22:05

A levélírónak igaza van, Pittné menjen a pitlikbe. Minek gyün ez ide ??? :)
Nem kőő ide forgatás..... jó itt minden , nem köll ezeknek a buznyákja. Majd a zorbánviktor :)

Amúgy tutira Gy. Ferenc hozta ezeket is a hétkerületiek nyakára.... forgatott volna a csepelen a gyártelep mellett....

Eriggyééé haza Pittnéééééééééééééé !!

2010.10.14. 16:22:26

Évek múlva, ha megnézi a filmet mondhatja: na most jön az a jelenet amiért 15 percet kellett gyalogolnom. A addigra felnövő gyereke odalép hozzá, átkarolja a vállát és gyöngéd hangon a fülébe súgja: anya, ha minden reggel 15 percet gyalogoltál volna, most nem lennél ilyen dagadt!

gonosz1hal 2010.10.14. 16:24:04

@Bob Arctor: szerintem te lehecc frusztrált, ha ez jön le. vagy nem ismered a hétkert, mint életteret. nálunk alapvetés a frusztráció. mondhatni, életelem.

prakp 2010.10.14. 16:25:08

Vazze, ilyen a világ, alkalmazkodni kell. Sokkal nagyobb horderejű közlekedési akadályokról se informálnak, mit kell ezen így kiakadni. Nem beszélve arról, hogy mélyen kussolnék, ha egy 50 millás Dohány utcai pecóban hédereznék, amit még a káderkorszakban kaptatok xarér-ugyér, vazz. Szóval dugó, mielőtt a neveletlen kölköd mászókázni kezd a darun.

Bob Arctor 2010.10.14. 16:28:51

@gonosz1hal: tök jó lehet akkor ott neked!:) ha minden 7 ker lakó abból indul ki hogy szar az élet és legyen másnak is az, akkor igazán móka és kacagás arrafelé a világ.

gonosz1hal 2010.10.14. 16:36:57

@prakp:
"50 millás Dohány utcai pecóban hédereznék, amit még a káderkorszakban kaptatok xarér-ugyér"

háháháháháháhá! hétker, öcsém, hétker! nem Rózsadomb, proliland! ha meg rólam van szó, most árulom, annyiért, amennyiért vettem 7 éve. hatalmas biznic.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.14. 16:38:24

(Na, már látom, hogyan kell komment-áradatot meg látogatottságot csinálni egy blogra... :) )

Szó se róla, a stílus kissé patetikus, de:
"lezárt járdákon parkoló díszletek miatt a trolibuszok és a mozgó autók között" <-- ez igenis egy komoly dolog. Én azt gondolom, hogy egy filmforgatás nem (sem) kényszeríthet veszélyes helyzetekbe senkit, pláne nem gyerekeket vagy időseket.
Én mondjuk nem szoktam vacakolni, ha egy autó nagyon a járdán volt, amikor babakocsival voltam, egyszerűen letoltam az autóútra (oldják meg ők). OK, ez nem járható út egy anyukának.

Deszkás 2010.10.14. 16:39:54

Egyébként meg a hétvégi kérdésre a válasz, hétvégén a Keletiben forgattak.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.14. 16:40:03

@mityu: mármint az autót toltam le az útra természetesen, nem a babakocsit.

vakvarju 2010.10.14. 16:40:57

@janosbacsi: Hát akkor kerülgessenek azok, akiknek itt hagyja azt a sok pénzt.
@dráva: Az agglomerációban kell dolgozni és nem kell naponta bejárni. Ez ilyen egyszerű. Ugye tanácsot milyen könnyű adni? Ergo, akinek nincs gyereke, ne szóljon hozzá ehhez a témához. És nem értem, miért is ájulunk be A.J.-tól. Persze, hogy pénzt hagy itt az országban. Az ő részére miért kellene a filmforgatásért ingyen helyszínt biztosítani?
@Rigghead: Nyugi, nyugi, nincs itt semmi baj!

poronyt 2010.10.14. 16:42:40

Mennyi ideje van itt egyeseknek... inkább foglalkozna a gyerekével...
bár inkább ne..

hikori 2010.10.14. 16:43:18

Most tényleg, ez egy ekkora baj, hogy egyszer sétálnia kellett, és ezt nem tudta előre? Ha a szomszéd sarkon útfelújítás van, és emiatt a fél háztömböt meg kell kerülni, akkor sem kap címeres levelet egy lakó sem, hogy bocsika, két napig itt dolgozunk. Az ember észreveszi a váratlan helyzeteket is és megoldja őket. És nem ír ironikusnak szánt, de valójában passziv-agresszív leveleket a semmiért. Mit vár mégis? Ha szórólapot dobtak volna be, akkor az is sértené az önérzetét, akkor meg azért pampogna.
Tipikusan a sikertelen kispolgár nyavalygása, aki csak így tudja elérni, hogy figyeljenek rá: hogy odaba.sz egyet a hivatalnak meg a hollywoodi sztárnak. Neki nagyobb trauma volt, mint a gyerekének, aki nem azért bőgött a nyakában, mert tíz perccel tovább tartott az út, hanem mert a tisztelt szülője képtelen a helyzetet és a gyerekét kezelni.

Droidfigyelő (törölt) 2010.10.14. 16:43:57

Ööö, azért elég érdekes, hogy majdnem egyöntetűen mindenki jól lebassza a posztolót, miközben egy-két felvetésén érdemes lenne elgondolkodni. Pl. hogy a terület gazdája, az önkormányzat, miért nem plakátolja ki, vagy szórólapozza a forgatás idejére szóló korlátozásokat, forgalmi rend változást stb.

Az önkormányzat hónapokkal ezelőtt megállapodott a produkcióval a területfoglalásról, az engedélyt megadta, a zsíros számlát már ki is állította stb, szóval, régóta tudja, hogy mikor mit fog csinálni a stáb. és mivel ő a terület gazdája, az ő dolga jelezni az ott élőknek, hogy most egy kis bekavarás történt. Ez nem a stáb dolga, hanem az önkormányzaté mint a terület gazdájáé.

Forgasson Angeline Jolie sokszor Budapesten, hurrá, boruljunk a lábai elé, nekem tökmindegy (én speciel marhára leszarom, de bátran örvendezzen ország-világ), de az önkormányzat közben tájékoztasson. Ez nem egy váratlan vészhelyzet, vörösiszap-áradat, hanem egy előre lezsírozott cucc.

És csöndben megjegyzem, hogy néha egy tíz perces kerülő egy óvodás gyerekkel, plusz a motorjával, plusz a játékos-uzsis-táskával, plusz a saját cuccaiddal, nem biztos, hogy könnyű séta.

Hát így. Béke veletek.

mentális karambol 2010.10.14. 16:46:50

@Bob Arctor: Nem is mind olyan, néhány tíz méterre volt a lakhelyemtől a forgatás, oszt mégse fájt. Sőt, még flesseltem is rá, hogy életemben először a forgalommal szembőli irányban fordulhatok be a Dohány utcába. Igaz, nincs gyerekem, szóval kussoljak.

Bob Arctor 2010.10.14. 16:47:46

@mityu: autóval bunkó módon parkolni parasztság. egyetértek! bár ez OFF de jól megfigyelhető jelenség pl. az V.kerben a képviselői ház és a park sarkán. egyszer megkérdeztem egy rendőrt mit lehet velük tenni hogy ne álljanak a járdára, hiszen a szaros engedélyükkel ingyen parkolhatnak. a válasz annyi volt, semmit sem tudnak tenni. éljen a haza dicső parlamentje, és benne minden férfi és nő!

Bob Arctor 2010.10.14. 16:54:54

@mentális karambol: igazad van. mindenki kussoljon akinek nincs gyereke! :) Viktor már megmondta, sőt ha nem csinál egy párat gyorsan nagyon csúnya világ fog reá köszönteni.

nemecsek ernő áruló 2010.10.14. 16:58:39

Kedves levélíró!

Ugye ha már a belvárosban laksz, te is egy vagy azok közül, akik a belvárosi szórakozóhelyek bezárásáért kardoskodik? A stílusból erre következtetek.

Miért nem laksz mondjuk Zuglóban? Neked is jobb lenne. Komolyan beszélek!

dráva 2010.10.14. 16:59:10

@vakvarju:

1. "Az agglomerációban kell dolgozni"

Teljesen igazad van, így be kell vallanom, az előbb egy kicsit ferdítettem. A közelmúltig túráztam a fenti módon, néhány hónapja immár a fotelemből intézem a feladataimat. (Jó, ha gyermekem lesz, őt nem e-mailben küldöm el óvodába, hanem sétálok majd vele 15 percet - helyben.)

2. "nem értem, miért is ájulunk be A.J.-tól"

Egyetlen szóval sem említettem a nevezett hölgyet, ami egy róla szóló blogon off topicnak kellene, hogy számítson, de most mégsem. Szerintem jó vagyok. Ezért kérlek, legalább őt ne írd a számlámra!

3. "akinek nincs gyereke, ne szóljon hozzá ehhez a témához"

Megörvendeztettél a reakciód ezen részével. Kíváncsi voltam, milyen hamar utasítanak "fogdbeapofád"-ra, mert gyengébb a tapasztalatom, mint a véleményem. Egy óra sem kellett hozzá. Köszönöm Neked!

PerverzTata 2010.10.14. 17:01:59

Hogy mennyi sötét pöcs van erre... Emberek! (vagy mik...) Nem a kerülgetés e lényeg, hanem a tájékoztatás legteljesebb hiánya. Választott uraink (akik elméletben a szolgáink...) nagy ívben basznak a szolgáikra (akik elméletben az uraik...). Na ez a lényeg. Úgyhogy kedves Tapló Urak lehet fikázni én azt csak örömmel veszem. "Nomen est Omen".

Okosmikulás 2010.10.14. 17:02:32

Ilyen a filmes szakma!
Ha minden héten ez lenne, azt mondom ok, de ha évente 1X-2X ez van, el lehet viselni. Szerintem ezért többet fizetnek egy hét alatt az önkormányzatnak, mint egy átlagember egész életében. Ettől még persze ne vegyék hülyére az átlagembert, de ez erősen túlreagált levél. Tököm tele van az ilyen harcias anyukákkal! Csak ő meg a gyereke létezik a világon, ha kompromittálódni kell az számára felér egy közvetlen szándékos támadással. Mintha mindenki direkt csak őt akarná alázni, semmibe venni vagy elnyomni. Miért van az, hogy valami egy embernek bagatell, az másnak durva megalázás?

Marcipánmaci (törölt) 2010.10.14. 17:02:39

Csak nekem cseng úgy ez a levél, hogy az írója mindössze azért van kiakadva, mert Ő VAN OTTHON? A Dohány utca, a VII. kerület az ő szűk kis hazája, amit nyilván szeret. Kis hazája (önkormányzata) pedig nem szereti viszont. Ámde leborul Angelina Jolie nagysága előtt, (ami nem baj, mert nyilván szed bérleti díjat, amit aztán majd gondosan a kerület lakóira fordít), az a baj, hogy eközben leszarja a minimumkötelezettségeit is a környéken élők felé. Nem lett volna olyan nagy dolog valóban tájékoztatni őket, hogy milyen változások történnek néhány napra.
És a cikkírót felháborodottan vagy gúnyosan fikázók jelentős része valszeg ordítva követelné vérét venni bárkinek, aki miatt 10 percet késik a munkából és a munkáltatója úgy kib...a, mint macskát szarni.

prakp 2010.10.14. 17:03:50

@gonosz1hal: de azért a szitu ismerős, nem?

Deszkás 2010.10.14. 17:07:58

@mityu: Lehet kerülni. Nem olyan nagy az a Rózsák tere, tudom, ott dolgozom. Eleve ki volt rakva, hogy 12.-14. között forgatás van. Nem értem, miért kellett volna bárkinek is bedobni bármit, aki nyitott szemmel közlekedett, láthatta, mi lesz. Nem értem, hogy a gyereket mégis miért próbálta meg ott átvinni.

Reggie 2010.10.14. 17:08:05

Ha nem szeret a gyereked setalni es nem birod kezelni, akkor hordjad talicskaban...

igazságos 2010.10.14. 17:27:30

Szegény szülők már megint rinyálnak, ha véletlenségből többet kell caplatniuk valahová. Hát menjenek ki kapálni a mezőre gyalog, mindjárt nem reklamálnának annyit. Idióták, erre is van idejük.

Pedig, ha békén hagynák Joliékat, még jól is éreznék magukat, és ezt külföldön is megtudnák. Most is vannak olyanok, akik követik őket, a paparazzókon kívül is.

igazságos 2010.10.14. 17:28:35

@PerverzTata: Ha őt tájékoztatták volna, akkor is baja lenne. Szerintem meg csak szimplán irigy, hogy nem a posztoló lehet Jolie helyében.

babsz 2010.10.14. 17:29:06

ó, amikor a drágálatos vajna bácsi forgatott a dohány utcában, az mekkora faint volt. minden tájékoztatás nélkül lezártak kb 20 utcát, parkolni 1.5 km-re sikerült, persze nem szóltak, így épp jöttem haza kb 25 kilónyi ásványvízzel meg 15 kilónyi egyéb cuccal, 35 perc volt hazacepelni a zsákmányt. majd egész éjjel - hétköznap, kéremalássan - ágyúztak, mer az kell a jó háborúhoz, a macska reggelig az ágy alatt remegett, és a környékre kivezérelt kb 100 rendőr - nem statisztának, rendőrnek!! - egyike se tudta megmondani, hogy ez hány napig fog tartani. istenes volt, kéremszépen. úgyhogy én istenuccse szolidarizálok a posztíró leányzóval, és azóta se nézek semmit, amihez a köcsög vajnának köze van.

Gabiiiiii 2010.10.14. 17:29:43

@AnnaM: ha te azt tudnad,mennyire.Betuzzem,hogy megertsd? Nem szorakozni akartam,nem pasizni,este hazamenni a sajat pihepuha ágyamba..Megneznem,te mennyire lennel tolerans,ha egy szekrenyajto pofatlanul nem enged be a sajat hazatokba..

BlackCaty 2010.10.14. 17:38:01

Engem is felháborított ez az amerikai luvnya. Ha már Magyarországra jön, miért nem megy ki Etyekre, építtet magának egy díszlettemplomot és forgatja ott a filmjét - amit mellesleg nem véletlenül nem forgathatott Szerbiában. Mindamellett, hogy alig lehet hazajutni (bkv, vagy gyalog is, este lekapcsolt közvilágítás mellet sétáltassa az alattvaló ember a kutyáját, mert másfél napra fizet az önkormányzatnak másfél milliót. Mit látunk ebből mi kerületi lakosok? Nem lesz sem tisztább az utca, sem olcsóbb a parkolás, sem nagyobb a közbiztonság! Gratulálok annak, aki ezt engedélyezte...

de murányi 2010.10.14. 17:42:39

legalább történt veled valami érdekes

Falusi (törölt) 2010.10.14. 17:47:24

szánalmas ez a fontoskodó, sértődős, pesszimista, backward attitüd

igazságos 2010.10.14. 17:50:44

@BlackCaty: Te meg kis senki vagy, meg rosszindulatú is, meg irigy.

Tudod már, mit elért ez a nő, hányszor volt a világ legbefolyásosabb embere, meg a legszebb nő, meg sorolhatnám?

Az ilyen kis névtelen senkik, akik meg őt fikázzák, már rég eltűnnek a süllyesztőben, mikor ez a nő még mindig sztár lesz! Nem hiába jönnek utána még Amerikából is, meg az egész világ azt olvassa, hogyan bánnak vele nálunk!
Na, ez országimázs a javából, de nem várom el, hogy az ide írogató névtelen kommentelők ezt felfogják, mivel kis országunkban nem bírják egyesek felfogni, hogy meddig terjed az ő ismertségük.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.14. 17:55:13

ez majdnem minden hasonló esemény esetén így megy. sz@rnak bele, majd lesz valami. tulképpen ezért kell biztonságiakat alkalmazni (ezért nem jók a cserkészek), mert ők nem szeretnek beszélgetni

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.14. 17:59:28

@igazságos: ha jól láttam te is névtelenül írsz. te sem vagy más? egyébként, nehogy már egy ember ismertsége döntse el, hogy viszonyulsz hozzá. esetleg lehet, hogy nem mindenkinek az a fontos, és tud boldogan élni anélkül is?
mi az összefüggés aközött, hogy országimázs, meg aközött a dolog között, hogy egy forgatási helyszín lezárásáról kommunikáció/tájékoztatás folyik a helyi lakosok irányába? esetleg kétirányúan? ó, szent trágya

Közöd??? 2010.10.14. 18:02:13

kiváncsi vagyok van-e olyan jó nő a posztoló mint Angelina Jolie, ha igen akkor igaza van, ha nem akkor húzza le magát a wc-n

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 18:18:30

@gonosz1hal: Aki ennyire rugalmatlan és felborítja hétköznapjait plusz 10 perc, vagy, hogy nem értesítik valamiről idpben, az vagy ne legyen anya, vagy legalább ne a belvárosban. De leginkább ne éljen emberek közt.
És, ha egy hirtelen sokütközéses baleset miatt zárják le az utat, mikor ő arra viszi épp a _csimótáját_?
Egyébként nem tudom elhinni, hogy az anyukának bármi gondja is lett volna, ha épp jobb lábbal kell fel. Vagy a gyerek kevésbé nyűgös aznap.

ÁkiBáki (törölt) 2010.10.14. 18:26:06

@drom: Szerintem 100 %! Nagyon eltaláltad:-)

Commandante Jayasuriya 2010.10.14. 18:27:12

Ebben a szép napsütéses időben 10 perc séta, kimondottan jót tesz a gyerkőc egészségének.
Kérdezd meg nyugodtan a doktorbácsit, ő is ezt fogja mondani.

zsurzsenka 2010.10.14. 18:38:28

Üdv!

1. A Rózsák terén két ovi van. Az egyik, (amelyikben dolgozom) kiírta, hogy nem lehet -aztán meg lehetett- bejönni a tér felől, de a Péterfy utca felőli bejáraton igen. Az már más dolog, elolvassák-e a T. Szülők.
2. Tíz perc séta pedig sajnálatos módon nagyon kifáraszt egy 3 és fél éves gyereket. Nem kéne, de ez van. Ez viszont egy másik vita témája.
3. A forgatás két napig tartott. Vége. Legyen ez a legnagyobb gondja a kedves fórumozónak!

BarackObama 2010.10.14. 18:43:49

Kár, hogy andzselinadzsoli rajongói mind idióták, ez látszik is itt a hozzászólások nagy részéből.

A poszt jó, bár talán egy pöttyet túl lő a célon itt-ott a stílussal. Nem az a baj, hogy forgatnak, hanem az, hogy semmi mással nem törődnek. Persze jól szervezni bármit is, meg odafigyelni mások érdekeire is, esetleg nem síkhülyének lenni, bizony nehéz. Én megértem ...

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.10.14. 19:07:07

3 és fél éves kisfiam van és egy 7 éves lányom. Tudom mivel jár egyáltalán sétálásra bírni egy kiskölköt. Főleg, hogy az óvodábacipelést, iskolába leadást a munkahely elfoglalása előtt el kell intézni. Megértem a levélírót maximálisan.

tobias2 2010.10.14. 19:11:07

Angelina Jolie Untitled Bosnian War Love Story (Cím nélküli boszniai háborús szerelmi történet) munkacím alatt Budapesten készülő filmje a boszniai háború egy muzulmán női áldozatának és megerőszakolójának, egy szerb férfinak a szerelméről szól. Kínában forgatandó következő filmje Afganisztában fog játszódni, ahol az út menti aknák által szétcincált NATO katonák utolsó leheletükkel tömegesen térnek át az iszlám hitre.

Amenophis 2010.10.14. 19:13:06

Én is tiltakozom! Életem 37. évében eljutott hozzánk a XIX. század egyik nagy találmánya, az ASZFALT (mondom ezt budapesti lakosként). Hogy képzelik azt, hogy emiatt nekem majd 2 hónapig minden reggel és délután 35,77 méterrel többet kellett sétálnom az autóig? :D

Ilyen egy hisztis picsát...

gabroca 2010.10.14. 19:42:29

Hát képzeljétek a lakóparkunk beperelte 6 éve a szomszéd strandot, mert ott mert építtetni egy 6 méter magas csúszdát a kerítéstől 20 méterre. Két család furcsállotta csak az egészet, azóta jó barátságban vagyok a tulajjal (persze a pert megnyerte) és a lakóparkunk lakóit lenézem azóta magasan (6 méterről...)

laposelemer 2010.10.14. 19:51:56

nem a szivemcsucske az Angelina

de az ilyen tulcizellált martirkodo levektol fel is fordulok !!
anyuka csak maga tudja mer nyafizik de nem hiszem,hogy ez a forgatas lenne az oka meg az a 10 perc.

a kissebsegi komplexusaval meg forduljon orvoshoz..!

igazságos 2010.10.14. 20:02:36

@gabroca: Így van, nehogy már hat méteres csúszdája legyen a palinak, mikor nekünk autónk sincs. Merthogy az zavarja a szabad kilátásunkat, na. Ugye? :D

tobias2 2010.10.14. 20:10:06

Angelina legközelebb Tiranában fog közlekedési káoszt okozni ott forgatandó következő filmjével, amely a budapesti Allahu Ach Bar nevű kóserbárban játszódik. A kóserbárt a Greenpeace aktivistái bűzbombákkal ostromolják, mert bánáti bazsarózsából erjesztett kóser sert szolgálnak fel benne. A zsidó pultoslányt játszó Angelina megható szerelmi története a rá disznóhólyagban disznóürüléket hajító aktivistával a modern filmművészet remekeként fog a filmtörténetbe bevonulni.

Steve the Great 2010.10.14. 20:11:23

tragédia. modorosblogra vele.

rizla 2010.10.14. 20:17:23

hol is írta anyuka, hogy jolie takarodjon? csak mert a fele komment ezen gúnyolódik, de én nem találom ezt a részt.

igazságos 2010.10.14. 20:19:47

Levélírásra a posztra persze nem sajnálja az időt a mama, pedig az biztos több volt, mint amikor megkerülte azt a szerencsétlen háztömböt.

@lebowski71: Jaj, hogy meg ne szakadj. Akkor ne vállalj ennyi gyereket.

@Mantlesorrow: De ez az, hogy nem tud boldogan élni Jolie nélkül, na. Azért fikázza, mert irigy rá, hogy miatta neki kerülni kell, különben is, hogy merészel ilyen sztárocska oda jönni, ahová ő megy. Mert különben is, mi az, hogy Neki nem szóltak, ha másképp nem, hát személyesen? De nem is várom, hogy megértse olyan, aki szent trágyázik. :D Mellesleg, nem fikázom, csak elismerem azt, amit tett eddig. Ha valaki már utána csinálta, hát az kritizálhatja. Addig meg ne nyafogjon.

kétség 2010.10.14. 20:23:29

Ne adj Isten mindenkit tájékoztatni a kuplerájról, és a várható következményekről, és a kért magatartásról. Minden simábban menne!
Úgy hívják, hogy NYILVÁNOSSÁG!

zozo6296 2010.10.14. 20:29:36

A VII. kerület jóurai másfél éve előzetesben vannak. Vagy le vagyok maradva???

laposelemer 2010.10.14. 20:31:44

@rizla:
termeszetesen nem irta le mert a filmjeit azert megnezi....bar ezutan lehet,hogy betiltasra kerulnek a csaladban!
ennyi alazkodo martirkodast ami ebben a levelben van .......mar szinte csopog az egesz!
szerencsejere az ovi is ottmaradt a forgatas utan es a hazat sem vitte el a vorosiszap.
ez az affer smmikeppen nem erdemel egy nyilt levelet !

laposelemer 2010.10.14. 20:35:28

@kétség:
pgazabol ki volt irva elotte ....de nyilvanvaloan nemakartak 1 millio rajongot a kornyekre,hogy aztan elmeradjon a forgatas !

Rotfuchs 2010.10.14. 20:57:46

@ügyfélszolgálatos: na megindult a demagógia vonat.

A kedves hőzöngő bérelje ki a járdát, ahogy a stáb tette és kedvére masírozhat egész nap. Mindig akad egy aki semminek sem tud örülni, csak hőbörögni tud.

Majd az egész várost feltúrják minden ősszel, nem hinném, hogy akkora világfájdalom és mások által meg nem érthető tragédia, hogy meg kell kerülnie egy háztömböt. Lehet hogy rosszul szervezték meg a tájékoztatást, de semmi sem indokolja ezt a modoroskodó levélkét.

Amúgy meg ha bevásárláskor sor van a pénztárnál és a drága gyermek nyűgös lesz akkor ír az áruházláncnak vagy mi?

Amúgy meg a gyerekének sem fog megártani egy kis séta, belehalni biztosan nem fog.

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 20:59:25

@tobias2: lol : D
szerencse, hogy Tiranában bármilyen filmforgatás nélkül is totális káosz van.

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 21:09:27

@BarackObama: Igazad van. Remélem, AJ sajtósa vagy mittoménkije gyűjti ezeket a hsz-okat és két hét múlva beint, hogy akkor mégis inkább Bukatestbe vinné a lóvét. Mert Budapest inkább nem kerüli meg az a kurva tömböt, hiszen zsebből kifizeti az egész város óvodáit.

soldat 2010.10.14. 21:12:52

A levélírónak teljesen igaza van.
Angelina vigye innen a picsába azt a párszáz milliót, amit itt költene el. Nehogy már emiatt kerülgetnie kelljen annak a szaros gyereknek.

A biztonságiakról nem is szólva. Egész Budáig ki kellett volna táblázni, hogy a szaros kölkek merre rángathatják a fostalicska motorjukat.

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 21:17:31

@soldat: Vannak még önérzetes anyukák.

Ulrike Meinhof 2010.10.14. 21:26:12

Ha minden hülyét átengednének a forgatás helyszínén, biztos jól tudnának haladni...

Ma, amúgy is, igen szép őszi idő volt, gondolom, sem a gyereknek, sem neked nem ártott meg az a 10 perc séta.

Emellett tök igazad van, mert ha végleg lezárnák a Dohány utcát az autós forgalom elől, akkor keresztben is át tudnál menni az úton, és nyernél még 3 percet; addig sem kellene a gyerekeddel lenned!

Ulrike Meinhof 2010.10.14. 21:28:05

Amúgy meg: Angelina Jolie for president!

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 21:32:01

Amúgy, valuska, hogy került hozzád ez a levél?

jht-lover 2010.10.14. 21:32:37

mekkora volt a kerülő? 150-200 méter??? ezen ne problémázz már...tipikus buta szülő

_nyuszi_ 2010.10.14. 21:33:30

tipikus magyar ügyfél.
a befizetett adójáért cserébe, ne korlátozzák a szabadságát nekijje, bassza meg!

jewel79bp 2010.10.14. 21:49:34

Hú, de megerőltető lehet anyucinak 10 perccel, negyed órával többet sétálnia a gyerekével! Ha csak negyed annyi tolerancia szorult volna az önző agyába, mint a Jolie-Pitt házaspárba, akkor már ő lenne a Teréz anya. Amúgy meg hisztis ribanc.

Sysyie 2010.10.14. 21:56:15

jaj de tudom sajnalni, aki 1 orat utazik Budapesten vagy a kornyekerol, szerinted te okos mashol nem utaznak annyit? Koltozz a melohelyed kozelebe es ne rinyalj!
A szulonek meg igaza van, egy kisgyerekkel legyalogoltatni a felvarost nem ugyan az, mint ha te magad egyedul mennel!

BarackObama 2010.10.14. 22:00:00

@Sin' Dorei:
Feltéve, hogy bárki is megtalálja ezt a "Bukatestbe" nevű helyet. Elég fura neve van ... :D
Akinek nincs gyereke az vagy még nagyon fiatal vagy balfék, esetleg mind2. Mindenesetre jobb, ha nem nyilatkozik ovibajárásról, meg egyéb számára cseppet sem érthető dolgokról. Műanyag mocival közelkedni pedig klassz dolog. Dzsolinéni is kipróbálhatná, jól mutatna egy rózsaszín, 3kerekű, műanyagmocin a húsos szájával. És mint sokgyerekes anyuci, biztos meg is érti a posztoló kínjait... :)

Sysyie 2010.10.14. 22:02:00

@dráva: ez 5 csillagos iras, tudod hany rohano szulo vagy egyeb szituban levo felnottnek nem jut eszebe, hogy pozitiv iranybol nezze a dolgokat a gyerek javara?
Jo persze ha siet az ember, mert kesik a melobol az lelkiismeret, lebasz a fonok stb.
De ez a kreartiv gondolkodas tetszik :)

ghilea 2010.10.14. 22:04:27

Jajj. A kommentelők szerint ki volt írva. Az óvoda kapujára is ki volt írva.
Egy hete utaztam ez a templom előtt trolin és már akkor látszott, hogy nagyon építenek valamit, itt útlezárás lesz.
Gondolom, a kedves anyuka is látta, ha naponta arra hordja a gyereket.

Nem tudom, mit szeretne még. Mondják be az összes országos adón félóránként, hogy a Rózsák terén lezárás lesz?

Miért érzem úgy, hogy a kedves anyuka úgy érezte, hogy így valamilyen módon "kapcsolatba kerül" Jolie-val? Talán még abban is bízott, hogy meghívják a budai rezidenciájukba egy bocsánatkérő vacsorára, amiért meg kellett kerüljön egy háztömböt.
Szánalmas, szánalmas, szánalmas, remélem, ez fog kimenni a nemzetközi médiába. A kedves magyarok. Szánalmas.

Levélíró: esetleg költözz falura. Ott ugyanis háromszor olyan széles utcák vannak száazadannyi közlekedőre. Filmforgatás meg végképp nincs!

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 22:10:14

@BarackObama: Jó, én megtaláltam már a helyesírásellenőrzőt - az számít? :P

Nekem nincs kölyköm, de nem képzelem olyan misztifikumnak. Az? Mert akkor nem is akarom már annyira.

Kutyasétáltatók még nem írtak e-mailt Angelinanak?

mike-kulas 2010.10.14. 22:11:30

Hogy lehet már a 7. ker.-ben lakni??
A falakon 50 cm alatt kutyahugy, felette emberhugy. A járdákon ezek keveréke plussz a kutyaszar és még ami visszajön néha. Parkoló semmi, lezárások annál inkább.
Nem értem az embereket.

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 22:14:24

@mike-kulas: Esetleg ott örökölt valaki vagy hasonló, ebbe már nem kéne belekötni.

mike-kulas 2010.10.14. 22:15:17

Amúgy suna pozitív.
Az eper a szájában egy makkot szimbólizál, ami akár az enyém is lehetne.

tobias2 2010.10.14. 22:16:36

@BarackObama: Műanyag mocival Bukatesten lehet igazán jól közelkedni! Sőt, távolkodni is!

BarackObama 2010.10.14. 22:23:55

@Sin' Dorei:
Semmiképpen nem "misztifikum", esetleg misztikum... a helyesírás-ellenőrző után érdemes a szótárat is felütni a biztonság kedvéért … :D Nincs gyereked … hm. Talán jobb is.
Azzal mondjuk 1etértek (@mike-kulas), hogy a VII. kerületben nem érdemes lakni sem… meg persze sétálni sem, gyereknek meg végképp semmi keresnivalója ott. Kivéve persze, ha szerencsétlenségére ott laknak a szülei …
Szegény Dzsolinak sem attól fog megfájdulni a feje, hogy itt az idióta udvartartása írogat, hanem attól, hogy a forgatás alatt kénytelen volt szembesülni azzal, ami a VII. kerületben van: kutyaszar, húgy, bűz és omladozó falak. Ez az igazi országimázs.

BarackObama 2010.10.14. 22:32:18

@tobias2:
Hm... +int ez a hivatkozás "Bukatesten"-re... Ideje lenne megfelelően elTÁVOLkodni ettől a helytől... De végül is mind1, mert a lényeg, hogy műanyag mocival nem csak KÖZELkedni, de még talán közlekedni is ugyanolyan jó dolog. Szóval 1etértek. :)

kacsa! 2010.10.14. 22:57:51

Leszarom az óvodát meg Angelina Jolit is, csak fikázni jöttem ide. Csókolom.

radioenekes 2010.10.14. 23:03:20

Monnyuk a szeqritisok is assziszik hoty ők fossák a spanyolviaszkot. Nameg az önkori úgyis a seggére ver a bevételnek és a film végén ki lesz írva, hoty köszönet a bukaresti lakósságnak a film gazdag kivitelezésében nyújtott segícscségééért.

Sin' Dorei (törölt) 2010.10.14. 23:15:38

@BarackObama: Helyettem is szülj egy szótárat, légyszi. Megkerülöm vele az egész fővárosst.

A 7. kerben nincs kutyaszar, se bűz. Ha mégis, az a stáb sara.

?Illetékeselvtárs? 2010.10.14. 23:19:48

@Gabiiiiii: Igazad van paraszt. Így is kell. Kutya, basebol ütő, bokszer,l vitriol. Hagy szívjanak a buzik akik dolgoznak azért, hogy te szórakozhass nap mint nap. Igazad van.

?Illetékeselvtárs? 2010.10.14. 23:27:18

@Clarimonde: Igen okos vagy. Jó, hogy írtál. De azért tudd, hogy csak viccelek te .....

BarackObama 2010.10.14. 23:30:12

@Sin' Dorei: Nem rendelkezem a szüléshez szükséges szervekkel, így jobb ha veszel egyet és azzal kerülöd meg a várost. Csak ne felejts el közben belenézni ... és vidd a rózsaszín mocit is!

Te biztosan egy másik város VII. kerületében laksz, esetleg rossz az orrod és nem látsz rendesen.

?Illetékeselvtárs? 2010.10.14. 23:36:37

@pafff: Igazad is van! legyél kedves és holnaptól ne néz TV-ét. Ne menj moziba, és FŐLEG ne csalj. Az esti szórakozásod pedig álljon abból 50 évig ezek után, hogy szidod azokat akik a "szórakoztatást" készítették neked egy ideig. Mert ugye holnaptól NO mozi!

Real World 2010.10.15. 09:36:19

A posztolónak vélhetően igaza van, de rettentően erőltetett a levél hangvétele.

Persze ez szubjektív.

Gabiiiiii 2010.10.15. 09:37:44

@?Illetékeselvtárs?: nem nezek tv-t es nem jarok moziba,ugyhogy kerulgesd oket te,mert a te szorakozasodat forgatjak,nem az enyemet.Egyebkent paraszt az anyad

dráva 2010.10.15. 10:35:43

@ordoglany:

Köszönöm szépen! :)

De akkor is jó az ötlet, ha nem vagyok még szülő?

Deszkás 2010.10.16. 20:23:37

@kétség: Le volt kerítve az utca napokkal előtte. Mindenki tudta, mi fog történni.Aki nem tudta, pl az anyuka, az vagy vak, vagy hülye. Vagy mindkettő. Lehet választani. Ott dolgozom a Dohány utcában a Rózsák tere és a Rottenbiller utca között. Tudom miről beszélek.

Deszkás 2010.10.16. 20:30:35

@ordoglany: A Rózsák terének megkerülése = / = a feél város megkerülésével! Ne ferdítsünk már!

Deszkás 2010.10.16. 20:36:45

@mike-kulas: Pff, újabb ferdítés. Rég jártál már arra, ugye?

Deszkás 2010.10.16. 20:44:28

@BarackObama: Szerintem meg te nem látsz és érzel rendesen. Vannak büdös helyek, de ma már nem ez a jellemző. Nem omladoznak a házak, rengeteget felújítottak. Meg lehet nézni pl pont a Rózsák terét. Ez a kerület is fejlődik, vannak új építésű házak, házfelújítások stb.

2010.10.20. 13:24:39

Szánalmas pitiáner gyökér a posztoló. Látom a többiektől is megkapta ezt. Biztos szeret szopni.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.11.21. 02:32:00

Úh, te jó isten, micsoda álintelligens, harmadosztályú picsogás. De csak így tovább, legalább a gyerek is ilyen agyonfrusztrált, idegbajos szerencsétlen lesz, mint az anyukája.
süti beállítások módosítása